Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

fontos feladata, s részben ezek képezik a tudatra vonatkozó materialista hipotézis tudományos igazolását. Az ilyen természetű „visszatükrözések" az esztétika területén is az ismeretelméleti feltevések anyagelvű ontológiai megalapozását jelentik. Nem merítik ki a tudatra vonatkozó dialektikus materialista hipotézis valamennyi összetevőjét: a tudat nem idegen és nem független a természettől, legáltalánosabb értelemben éppúgy a természet része, mint az emberi társadalom, de közvetlenül a társadalmilag létező ember természeti, biológiai lehetőségeire épülő, e lehetőségeket megszervező, továbbstrukturáló társadalmi termék. A természet, s benne az ember természeti, biológiai létezése nem függ a tudat létezésétől. Az emberi tudat létezése viszont függ az ember társadalmi létezésétől. Az ember természeti, biológiai létezése önmagában véve legfeljebb magas szintű állati tudat kiépülésének a lehetőségét tartalmazza, s vele az emberré válás lehetőségét. Az emberré válás feltételei azonban nemcsak biológiaiak. Az emberi tudat esetében mind genetikája, mind struktúrája szempontjából döntőek a társadalmi feltételek. Az emberi érzékelés, a legáltalánosabb értelemben vett emberi esztézis sem pusztán biológiai szintű visszatükrözés, hanem az emberi tudat dinamikus részrendszere, a tudat társadalmisága által meghatározott mozgásforma. Ez akkor is így van, ha összetevői részben vagy egészben nem tudatosan működnek. A tudat működéséhez egyébként is hozzátartoznak a nem tudatosan működő összetevők, a biológiaiak éppúgy, mint a társadalmiak. Az emberi érzékelés meghatározó oldala az a tendencia, amellyel a tudat a maga éberségét a tárgy érzéki megjelenésére irányítja, és az érzékeket a tárgy érzéki megjelenésének megfelelően működteti. Az ilyen irányításnak és működtetésnek természetesen vannak biológiai, állati szintjei is; az a teleológia, amit az emberi tudat visz bele ebbe a tendenciába, társadalmi eredetű és a társadalmasítást szolgálja. Nemcsak egyszerű, spontán tudatműködés: a tudat működése és működtetése az öntudat fokán. Sajátosan emberi viszonyulás az érzékeléshez, s ha azt ragadjuk meg, ami benne sajátosan emberi, akkor az esztétika úgy jelenti általában az érzékelés tudományát vagy filozófiáját, hogy az érzékelés legfejlettebb, legmagasabb szintű formájára vonatkozik. Hozzá méri és belőle vezeti le a többi formát, szem előtt tartva, hogy ezek az összetevők nem merítik ki vizsgálódása tárgyának lényegét. Ebben a vonatkozásban az esztétikai tárgy nem mérhető a tárgy anyagi összetevőivel és az általuk kiváltott biológiai reflexiókkal: legprimérebb megjelenési formájában is csak mint a társadalmi termékként kifejlődött emberi tudat reflexiójának tárgya nyeri el az „esztétikai" ontológiai státusát. Ebben a viszonyban az egyéni tudat társadalmiságának vonásai a meghatározó tényezők, de e tényezők működésének irányát és fejlettségét megszabják az egyén biológiai alkatától, fejlettségétől stb. függő korlátok és lehetőségek. Számos idevágó kérdés merül fel, az olyan feltevésektől, hogy az emberi egyén Pusztán antropológiai alkatánál fogva is képes, egyszerűen a természetes kiválasztódás következményeként, bizonyos kezdetleges ízlés-funkciók nyilvánítására, az olyan töprengésekig, vajon szép-e a szép tárgy, ha éppen nem mint emberi reflexió tárgya szerepel. Az első esetben a képességek spontán, véletlenszerű megnyilvánulása és a bármily kezdetleges, illetve kezdeti emberi (társadalmi) rendszer szerint való működtetése közötti különbségre, míg az utóbbiban a lehetőség és megvalósulás közötti, illetve a létezésmód