Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Eberhard Brüning: Az amerikai szocialista irodalom történetéhez

nak s későbbi hivatásos forradalmárnak a felléptetése a regényben; Kari Liebknecht egykori harcostársa adja Larry, Conroy hőse kezébe először Marx Károly műveit, s a fiatal amerikai munkás küzdelmeiben őt tekinti majd mindvégig példaképének. Kísérlet ez egyúttal arra is, hogy a nemzeti kereteken belül folytatott osztályharc ábrázolását a munkásosztálynak a kapitalizmussal világméretekben folytatott harca nemzetközi tapasztalataival hassa át a regényíró. Conroy Hans alakjában egyúttal megteremtette azt az „elméleti őstípust", amely a későbbiekben igen termékenynek bizonyult, gondoljunk csak Upton Sinclair A posvány című művének Sziléziából származó lengyel szocialista hősére, Ostrinskira, vagy Hemingway antifasiszta drámája, a The Fifth Column (1938; magyarul: Az ötödik hadoszlop) német kommunista hősére, Maxra, avagy Albert Maitz kommunista funkcionáriusára, Karira a The Cross and the Arrowban (1944; magyarul: A tüzes nyíl), sőt akár a szintén kommunista szobrászra, Barton Kohlra William Faulkner The Mansionjában (1959; magyarul: A palota). A The Disinherited egyébként mind tematikailag, mind az elbeszéléstechnikában sokat előlegez abból, amit majd az évtized végén John Steinbeck kiérlelve, nagy művészi készséggel bontakoztat ki a proletár-realista epika legkiemelkedőbb művében, az Érik a gyümölcsben (1939). Sőt, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az Érik a gyümölcs alkotó módon „megszüntetve-megőrzi", s egy új minőség szintjére emelve tartalmazza a korai 30-as évek proletár-forradalmi epikájának és tényirodalmának gazdag tapasztalatait. Az első amerikai irókongresszust 1935. április 26—28. között tartották New Yorkban, ez az esemény új szakaszt nyitott a progresszív írói tömörülések sorában, s új kapcsolatokat jelzett az iró és a társadalom között Amerikában. A John Reed Club szervezete és publikációs orgánumai fontos úttörő munkát végeztek. Olyan fejlődést indítottak el az amerikai nemzeti irodalomban, amely hovatovább egy újrafogalmazott akcióprogramot és szélesebb szervezeti formákat követelt. Mindezeken túl nagyonis aktuálissá vált az a követelmény, hogy a fasizmus által világszerte fenyegetett demokratikus, polgári-liberális és humanista írók kapcsolatot találjanak azokhoz a társadalmi szervezetekhez, amelyek a marxizmus bázisáról képesek voltak az egyetlen lehetséges alternatívát nyújtani a válság, a fasizmus és a háború ellen. E polgári értelmiségi köröket társadalmi és gazdasági exisztenciájukban fenyegette a fasizmus, sokan ekkor döbbentek rá arra, hogy közgazdasággal, politikával, sőt a marxista irodalommal foglalkozniuk kell. Az események nyomása arra kényszerítette őket, hogy keressék a biztonságot nyújtó közösséget. Az irodalom „nagy magányosait", a „független" individualizmusukra egykor oly büszke, s magukat a „nemzet lelkiismeretének" tartó írókat kiszakította késő-polgári elszigeteltségükből a veszély, s ehelyett az addig számukra ismeretlen szolidaritás érzésével ismerkedtek meg. Jól érzékeltette ezt az új helyzetet Malcolm Cowley, a tekintélyes polgári szerző és kritikus, midőn az írókongresszuson így nyilatkozott: „Nem vagyok proletáríró, s kétlem, hogy valaha is azzá válok. Szociális származásom, családom, neveltetésem szigorúan a középosztályhoz kötnek engem. Teljesen lehetséges lenne engem egy nagyon is osztályöntudatos kispolgári kritikusnak nevezni. De meg vagyok róla győződve, hogy osztályom érdekei a proletariátussal való szoros szövetségen belül helyezkednek el, s bizonyos vagyok abban is, hogy az író