Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Urbán Nagy Rozália: A. V. Lunacsarszkij — a kultúrpolitikus
tudományok kérdéseit, ugyancsak nem alakíthatta ki saját szépirodalmát, a maga művészi formáját és a maga stílusát. A proletariátus már most is biztosan meg tudja ítélni bármely irodalmi mű társadalompolitikai tartalmát, a művészi formára vonatkozóan azonban még nem tud minden kérdésre ilyen határozott választ adni..."" — mondja a határozat 7. pontja. Idézetek egész sorával bizonyítható, hogy már a századelőn, a tízes években írt Lunacsarszkij műveiben megtaláljuk ezeknek a gondolatoknak a felvetését, a későbbiekben pedig gondos kibontásukat, konkrét alkalmazásukat az akkori irodalompolitikai vitákban. Lunacsarszkij, a lenini elvek gyakorlati talajba ültetője politikája jut kifejezésre a határozat 11. pontjában is: „A proletárírókkal kapcsolatban a párt álláspontja: fejlődésükben mindenképpen segíti és támogatja őket s szervezeteiket. A pártnak minden eszközzel meg kell akadályoznia, hogy soraikban felüsse fejét a kommunista felfuvalkodottság, amely a legrombolóbb jelenség. A párt bennük látja a szovjet irodalom jövő eszmei vezetőit, éppen ezért mindenképpen küzdenie kell olyan beállítottság ellen, amely a régi kulturális örökséget, valamint a művészi stílus mestereit könnyelműen és lenézően kezeli. Ugyanígy el kell ítélni azt az álláspontot, amely nem értékeli eléggé a proletárírok eszmei hegemóniájáért folytatott eszmei harc fontosságát. A behódolás ellen egyrészt, a kommunista felfuvalkodottság ellen másrészt, — ez legyen a párt jelszava. A Pártnak küzdenie kell a tisztán üvegházi „proletár" irodalom kísérletei ellen is, a jelenségeket egész sokrétű bonyolultságukban kell felölelni, nem szabad bezárkózni egy üzem falai közé, nem céhirodalmat kell teremteni, hanem egy harcos, nagy osztályirodalmat, amely a parasztok millióit is vezeti — ilyenek legyenek a proletárirodalom tartalmi kerete i." M Ugyanígy elemezhetnők a határozat többi pontját. Mind arról tanúskodnak, hogy Lunacsarszkij irodalompolitikája maximálisan segítette az egész -/"V jet irodalom fejlődését, támogatta a természetes követelménnyé nőtt igényt: megteremteni a szovjet írók egységét, hogy aztán az eszmei-ideológiai hovatartozás kérdéseinek eldöntése után más, lényegbevágó kérdések váljanak megvitatás tárgyává. Lunacsarszkij az új irodalom eszmei kritériumát a marxista világnézetben, a művészi, esztétikai követelményt pedig a realizmusban jelölte meg. A realizmust nem kötötte egyetlen irodalomtörténeti korszakhoz. A valóság korok szerinti leghitelesebb tükrözését, vagyis minden kornak a maga szintjén legadekvátabb tükrözését értette e fogalmon. Ez a tétele irodalompolitikái és irodalomtudományi munkásságának alapvető, meghatározó jegye. Az 1925-ös párthatározat után következő időszakban az irodalompolitika figyelme egyre inkább az irodalomtudomány elméleti kérdéseinek kibontása felé tolódott el. A népbiztos az irodalomtudomány feladatát mindenekelőtt a volt értékek újraelemzésében és ezzel egyidejűleg a megteremtendő új eszmei, esztétikai jellemzők marxista alapokon való rögzítésében látta. Lunacsarszkij az elméleti vitákban is azt vallotta, hogy a döntő szót akkor mond47 A part irodalompolitikájáról. Az OK (h) P KB. 1925. jún. 18-i határozata. Bp. 1950. 16* 44 Uo. 18-19.
