Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai
látta, hogy a szakemberek, s köztük a szó mesterei is ezernyi szálon kötődnek régi szokásaikhoz, előítéleteikhez; még akkor is, midőn már az új társadalom sodró ereje magával ragadta őket. Óvott ezért a pesszimizmustól, ha az átalakulás üteme nem elég gyors, és nem egyenletes, hiszen — mint mondotta — „az általunk kitűzött feladat, világtörténelmi jelentőségű és nagy nehézségekkel járó feladat". 19 Találóan jegyzi meg L. Tyimofejev egy a szovjet értelmiség 20-as évekbeli útját vizsgáló tanulmányában, 20 hogy az értelmiségi rétegeknek a szocializmussal való teljes azonosulása egész átmeneti időszakot igényelt, s hogy erre a periódusra és erre a problematikára is teljes mértékben érvényesek Leninnek a szakemberekről, a specialistákról kifejtett gondolatai. Természetesen szó sem volt Lenin értelmiségi politikájában semmiféle udvarlásról, vagy elvi engedményről. Az értelmiséggel is a párt saját platformján állva, „bármiféle politikai engedmény nélkül" képzelte el az együttműködést, mint ahogy azt a moszkvai pártmunkások 1918. november 27-én tartott gyűlésén kifejtette és ahogy A szovjethatalom sikerei és nehézségei című említett írásában is rögzítette. Nem szabad elfelejteni, hogy a forradalom győzelme után nem változott meg egy csapásra a társadalom legkülönbözőbb osztályainak és rétegeinek világszemlélete és magatartása, a polgári pártok és csoportosulások a politikai küzdelemben alulmaradtak, de nem semmisültek meg teljesen, ellenkezőleg: minden kedvezőbbnek tetsző helyzetben szervezkedni kezdtek. A belső ellenforradalmi erők kapcsolatot találtak a fehér emigrációval, s főleg az 1921-ben meghirdetett új gazdasági politika (NEP) idején, belátva, hogy az intervenció csődöt mondott, abban kezdtek reménykedni, hogy a szovjethatalom gazdasági téren meghátrálásra kényszerülve eszmeileg is engedményeket fog tenni. E felfogásnak egész ideológiája támadt a szmenovehisták táborában, akik ugyanakkor, mint egy párthatározat megállapítja, „objektíve haladó szerepet játszottak,... mivel ez az irányzat az emigrációnak és az orosz értelmiségnek azokat a csoportjait tömörítette és tömöríti, amelyek »megbékéltek« a szovjet hatalommal és készek vele együtt dolgozni az ország újjáélesztésén". Midőn tehát Lenin kizárta az értelmiségi politikából az elvi engedményeket, s a pártot a legerőteljesebb politikai és ideológiai küzdelemre késztette a restaurációs és ellenforradalmi eszmék ellen, egyúttal azt is felismerte, hogy a szovjethatalom viszonyai közt az ellenfél felmorzsolódásával egyidejűleg nagyarányú bomlás indul meg az eszmék világában, a nézetek és világszemlélet övezeteiben. Innen érthető, hogy a párt XII. országos konferenciája, midőn leszögezi, hogy „a burzsoá befolyással az agitáció és propaganda körébe vágó intézkedések egész rendszerét kell szembeszegezni s teljes erőfeszítéssel kell dolgozni pártunk proletármagvának eszmei megerősítésén", egyúttal érettnek látja már a helyzetet, eléggé erősnek ahhoz a szovjethatalmat, hogy utánanyúlva minden tehetségnek 1922 augusztusában ezt állapítsa meg: „Pártszervezeteinknek érteniük kell ahhoz, hogy a szovjetellenes csoportok körében megindult bomlási foPesb Ha 1. i"M-:ue coBCTOB HapoAHoro xo3»HCTBa. 26. Man 1918 r. B. M. JICNHH: COMMHCHHH. MocKBa, 1950. T. 27. 376. - Magyarul: Beszéd a Népgazdasági Tanácsuk I kongresszusán. LENIN : Művei. Bp. 1952. 27. köt. 418 419. "Jl THMo<t>eeB HcToprciM MJIH cxeMa? Bonpocu .iHTepaTypbi, 1961. Ne 5. 45- 58.
