Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
József Farkas: Proletárforradalom, avantgarde és tömegkultúra
nyának kérdését tűzte napirendre. A Csizmadia, Gyagyovszky és Somogyi Béla által képviselt nézetek ekkor már nyilvánvalóan a korszerű szocialista irodalom kifejlődésének útjában álltak. 8 E vita egyik fontos mozzanata volt, hogy egy fizikai munkás utasította vissza az Adyt és a modern írókat támadó kritikusokat, akik „mindig a tömegekre, a munkásokra hivatkoznak", amikor „támadják az újítókat", s fordult szembe a szocialista költészetben egykor úttörő szerepet betöltő „Csizmadia elvtársunk helytelen és elfogult" felfogásával. 7 A néptömegek politikai küzdelmét irányító szocialista párt és a szocialista költészet viszonyának, valamint az osztályművészet konkrét meghatározásának kérdésköre a Szabó Ervin és Bresztovszky Ernő között 1914-ben lezajlott vitában vetődött fel, amely Szabó Ervin Proletárköltészet című, lényegében a csupán tartalomra, társadalmi mondanivalóra figyelő s a mű esztétikai értékeit figyelmen kívül hagyó, vulgarizáló kritika ellen jogosan fellépő cikkével indult a Nyugatban. írásának két tétele azonban — érthetően — ellentmondást váltott ki a Népszavában. Az egyik: hogy „nem lehet az igazi művészt bármiféle pártprogram kereteibe szorítani. A legradikálisabba sem. Minden pártprogram bizonyos tömegérdekek és bizonyos gyakorlati lehetőségek kompromisszuma. Ez az utilitarizmus, ez a többé vagy kevésbé racionális belátás, ez az óvatos kiegyezés, szóval mindez az érzelmi és akarati korlátoltság szabja meg a művészi elképzelés és alkotás határát?" És a másik: hogy nincs „semmiféle művészeti elem, amely által különbséget tehetnénk művészet és művészet közt s valamelyiket is valamelyik osztály különleges termékének minősíthetnők. Csak egy van: a művészet. Amelyen belül vannak fokozatok. Van nagyobb és kisebb, gazdagabb és szegényebb, egyetemesebb és korlátoltabb. És e minősítések alapja nem lehet más, mint az alakító erő, a színek, a formák, a hangok gazdagsága és szépsége." 8 A Népszavában egykori tanítványa, Bresztovszky Ernő szállt szembe e nézeteivel és kifejtette, hogy amíg osztálytársadalomban élünk, a művészet is meghatározódik az osztályok által, annak alapján, hogy melyiknek a gondolatait, érzéseit fejezi ki. 9 A tovább gyűrűző vitában azonban nem tudták egymást meggyőzni, s így e vita a kérdés elvi tisztázása nélkül, a saját álláspontot enyhítő, de lényegében mindkét részről fenntartó nyilatkozatokkal zárult. 10 Amikor a magyar avantgárdé első folyóirata, A Tett 1915 november elején napvilágot látott, a munkásmozgalommal szimpatizáló írók és művészek orgánumaként természetesen feleletet keresett a szocialista irodalomban addig felvetődött elvi kérdésekre is. E fiatal írók megnyilatkozásaikban a tömegek felszabadító küzdelmeivel való szoros kapcsolatukat hangsúlyozzák. „Az új irodalom hangja a magukra eszmélt erők éneke !" — hirdeti Kassák Lajos 6 DÓCZY JENŐ: Ady, a holnaposok és a szocialisták. A Népszava irodalmi vitája. AdyMúzeum. Bp. [1924.] I. köt. 103-112. - PÁNDI PÁL: Irodalmi háborgás és szocializmus. Fórum, 1949. 13-26. - KOMLÓS ALADÁR: Gyulaitól a marxista kritikáig. Bp. 1966. 260 - 266. - KIRÁLY ISTVÁN: Ady Endre. Bp. 1970. II. köt. 32-53. 7 Schäffer Gyula mázolósegéd levele a Népszavához. Népszava, 1909. jan. 28. 8 SZABÓ ERVIN: „Proletárköltészet." Nyugat, 1914. máj. 1. 9 BRESZTOVSZKY ERNŐ: Játszunk a szavakkal. Népszava, 1914. máj. 10. 10 A további vitacikkek: Népszava, 1914. máj. 17., máj. 24. és máj. 31. - Vö. KOMLÓS ALADÁR: i. m. 275-279.
