Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
a spekuláción a szenvedély, az ellágyulástól a dühös ostromig, a szidalomtól és rágalomtól a megalázkodásig, a csöndes mélabútól a nyers kitörésig minden húron tud már játszani és mindig eredetien és meglepően." S halála után a szervezett munkásság nevében búcsúztatja: „József Attilának csak egy közönsége volt, amely megkapó rajongással csüggött rajta élete végéig, amely, ha fölkereste, ünnepelni tudta s egy időre megvigasztalni keserűségében: a szervezett munkásság." Eközben az »irodalmi közvéleménye ha el is ismerte a költő »némi« vagy »nagyobb« tehetségét, lehetőleg mellőzte, a másodrangúakkal helyezte egy sorba: „inkább kitépték volna a nyelvüket, semhogy elismerjék, amit pedig éreztek és tudhattak, hogy olyan verseket, mint ő, Ady óta senki sem írt." Az osztályharc folyik tovább — írja Fejtő - , hogy fölemelje azt a közösséget, amellyel együtt József Attila is fölemelkedhet. S nekünk is folytatni kell a harcot József Attiláért, mert ez is része az osztályharcnak. 73 Fejtő 1938-as irodalmi cikkeiben már az ideológiai fordulat bizonyítékait észlelhetjük, mely ugyanakkor termékeny gondolatokat is ösztönzött. A fasizmus előretörése és a baloldalban való (önigazoló) „csalódás" eszmeileg is éreztetni kezdte hatását: megerősítette a Fejtő eszmerendszerében korábban is — azonban sokszor csak elemi szinten — meglevő polgári humanista, szkeptikus racionalista, „általános emberi" tendenciákat, illúziókat. Menekülés volt ez nemcsak a politikai felelősség, de a valóban összekuszálódott valóság gondolati tisztázása elől: a humanista erkölcsi igazságok (mégoly radikálisan antifasiszta) elvont általánosságába. (Már kristálytisztán „tetten érhető" ez Fejtő Érzelmes utazás című 1936-os könyvében s több ezévi ideológiai tanulmányában, esszédialógusában.) Ez a folyamat a József Attila-képet is módosította, ideológiai szempontból egyre inkább egy revizionista jellegű „humanizáló marxista" tendencia kezdett érvényesülni. A József Attila-i teljesség Fejtő koncepciójában egy nem aktuális osztályharcos és egy aktuális humanista „pólus"-™ bomlott. Kétségtelen azonban, hogy ezáltal a gondolkodó József Attila, a megkínzott, töprengő, emberiségre néző s önmagát elveszejtő költő tragikus líráját is sikerült Fejtőnek átvilágítania. Amíg a „felnőttség", gondolatiság, felelősség és szabadság élményeit elemzi: számos telitalálata van. De amikor a XVIII. század végi jozefinista polgár méltóságával, a „szabatos tárgyilagosság"-gal, a „magyar demokrataság erkölcsé"-vel véli jellemezhetőnek a költőt: önigazoló arcképtorzításról van már csupán szó. Persze még így is szép, megragadó részletekkel. 74 S lényegében ugyanez jellemzi az irodalomtörténeti felismerésekben gazdag, de egészében Fejtő korábbi József Attila-képét is visszavonó Szép Szótanulmányt. 75 A korábbinál jóval nagyobb, aránytalan hangsúly esik itt már a játékosság-motívumra és a skizofrénia pokoljárására. A 30-as évek nagy gondolati verseit sem lényegük (hiteles világnézeti varázsuk) szerint elemzi, noha a kulcsverseknek azokat tartja, amelyeket a mai irodalomtörténetírás és ízlés is: Téli éjszaka, A város peremén, Elégia, Eszmélet, óda, Külvárosi éj. Jól korszakoló, máig vitathatatlan érvényű részelemezésekkel teli — de a marxizmuson „túljutó", Németh Andor-szerű baloldali polgári humanista 73 FEJTŐ FERENC: Költő és kora. Szocializmus, 1937. 561-562. 74 FEJTŐ FERENC: József Attila, a„felnőtt". Népszava, 1938. február 27. 9. 74 FEJTŐ FERENC: József Attila költészete. Szép Szó, 1938. VI. köt. 68 - 89.
