Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet

ezek — kulcsjelentőségű (s jórészt ma is elfogadható érvelésű) állásfoglalás Fejtő és a Korunk részéről a korabeli munkásmozgalmi vitákban. Am nemcsak arról van szó, hogy Fejtő jó érzékkel és határozottan kiáll a József Attila-i szocialista líra, az igazi minőség mellett; s nem is csak arról, hogy tudatos irodalompolitikai vitát nyit a proletkulttal. E nézetei mögött ugyanis egy lényeges világnézeti-esztétikai konfrontáció is meghúzódik: Fejtő elkötelezettsége a klasszikusok hagyatékából a 30-as évek elején rekonstruált marxista filozófiai-esztétikai rendszer mellett. Ennek az állításnak a bizonyításához a 30-as évek hazai marxista kritikájának s főleg Fejtő esszéinek részletes bemutatása és elemzése szükségeltetnék. Be kell érnünk ehelyütt csak néhány rövid utalással. A 30-as évek elején a MEGA németországi, illetve szovjetunióbeli köteteiben, a Lityeraturnoje Naszledsztvo gyűjteményeiben s főleg Mihail Lifsic 193l-es nagy összeállításában, valamint az egymás után született értelmező tanulmányokban markánsan körvonalazódtak Marx és Engels — persze töredékes — esztétikai rendszerének gondolati pillérei. Fejtő megismerte és elsajátította ezeket a gondolatokat, főleg Lukács György tanulmányai révén. S noha nem volt minden tekintetben következetes és hű interpretátor (ami persze nem is ,,baj"), noha maga nem volt teoretikus rendszeralkotó elme, a legfőbb kérdésekben megközelítően jól és közérthetően közvetítette a hazai munkásmozgalom és az alkotó értelmiség számára a marxista esztétika koncepcióját. S alkalmazta termékenyen, alkotó módon — irodalomkritikusként. A 30-as években a Szocializmus című folyóiratba írott fontos tanulmányai nemcsak irodalomkritikánk és esztétikánk „megtermékenyítése", hanem a marxizmus hazai története szempontjából is figyelemre méltóak. József Attila elméleti tanulmányai után a legigényesebb (bár persze vitatható részleteket is tartalmazó) hazai marxista esztétikai munkák ezek a 30-as évekből. Előbb a marxi esztétika általános kérdéseit foglalja össze.

67 Az osztálymeghatározottság és a maradandóság, az egyetemesség vélt ellentmondását a görög művészetről szóló híres marxi passzusok értelmezésével oldja fel. Például így: ,,A műalkotás mindig egy bizonyos társadalmi forma szülöttje, bizonyos emberek szülöttje, de ugyanakkor a folytonos társadalomnak, I folytonos embernek a műve, amely bennünk is megnyilvánul, bennünk is él; a művészet mindig bizonyos meghatározott korhoz, nemzethez, fajhoz, termelési módhoz kötött, de ugyanakkor az »örök« művészet is, az a funkció, amellyel az ember élményt fejez ki általában; s hogy ez nem idealista absztrakció, a valóság mutatja, bizonyítja, amely szerint rég elhervadt művelődések terméke számunkra még ma is eleven hatóerő, megborzongató szépség lehet." S ugyanez a helyzet az osztályhoz kötöttséggel is: „Nem ellentmondás-e az. hogy egyfelől megállapítjuk a szépségnek helyhez, korhoz, osztályhoz stb. kötöttségét, s ugyanakkor azt állítjuk, hogy e kötöttség s különbség ellenére szinte •abszolút* érvényű?" Nem ellentmondás — érvel Fejtő elméletileg ugyan vitatható, bár szemléletes indoklással (az einsteini relativitáselmélet „állandóság"- és „változás"-elemeit használva föl metaforaként). A fejlődő társadalomra mint „abszolutum"-ra „kell vonatkoztatnunk a műtermékeket, s a "FEJTŐ FERENC: Szocializmus és esztétika. Szocializmus, 1936. 156-161. 8 113