Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
DADW: A szovjet és más európai szocialista irodalmak világirodalmi teljesítménye a szocialista emberkép kialakításában
gek alkotóerejének kibontakozása, a spontán tömegmozgalom és tudatos élcsapat közötti dialektika átértése, a párt vezető szerepének érvényrejuttatása és a szocialista vezetési stílus kifejlődése, az új, nem-antagonisztikus társadalmi kapcsolatok és az emberi személyiség kibontakozása közötti dialektikus viszonylat — mindezeket a rendszer önelvéből származó átfogó társadalmi elvárások és törvényszerűségek jellemezték, s velük a drámairodalomnak szembe kellett néznie. Az új társadalmi tapasztalatokat nemcsak az átfogó szocialista építés esztétikai elsajátításánál kellett kamatoztatni, hanem azoknak a történelmi korszakoknak drámai megformálásában is, amelyek még a régi társadalom elleni közvetlen harctól voltak terhesek. Világirodalmilag reprezentatív példát erre a folyamatra Gorkij Jegor Bulicsov c. drámája nyújtott. Az új téma meghódítása első kezdeményei már Afinogenov Különc és Félelem, Kirson Kenyér, Pagogyin Tempo és Költemény a fejszéről, Visnyevszkij Első lovashadsereg c. műveiben feltűnnek. (A fiatal szovjet értelmiség és a pártmunka, a technika elsajátítása, a tömegek kulturális felnőttéválásának problémái a szocialista építés során, a tömegek fejlődése és változásai a szovjet hatalom katonai védelmében.) A nem-antagonisztikus, objektív ellentmondások arra kényszerítették a drámaírót, hogy a konfliktusok megformálásának új lehetőségei után kutasson. Ez útkeresés nehézségeire először 1934-ben a Szovjet írók Első Kongresszusának a drámairodalomról szóló vitáján világítottak rá, midőn a drámairodalom ama tendenciáját elemezték, amely az antagonisztikus osztálykonfliktusokra épült, figyelemmel arra, hogy e konfliktusok az új valóságban is maradéktalanul fellelhetők. (A kuláklázadások, a szabotőrők, a kártokozók és ügynökök tematikája.) A szocialista emberkép megformálásakor ez a konfliktus ott lesz termékennyé, ahol olyan ember áll a középpontban, aki az új társadalmi kapcsolatok megteremtésekor bontakozik ki teljes valójában és igaz embernek bizonyul és e tulajdonságai következtében alkalmassá válik a múlttal szembeni harc győzelmes megvívására (pl. a mezőgazdaság szocializálásáról szóló drámákban, Pagogyin, Janikovszkij és Leonov műveiben). Más kísérletek olyan irányú igyekezetet mutatnak, hogy a kispolgári-demokratikus rétegek szocializmus melletti döntését és e rétegek döntésével összefüggő perspektíváknak már a 20-as években végigpróbált drámai konstellációit az új feltételek között mutassák fel. (Afinogenov: Masenyka, Arbuzov: Tanya.) Itt többé már nem két ellentétes társadalmi rend közötti döntésről volt szó. E mozzanat ellenére, amely a szocialista emberkép kialakításához kedvezően járult hozzá, az új téma bizonyos fokú h^/ükiilése következett be, mivel az ember kibontakozását itt elsősorban az individuális magatartástól a társadalmi aktivitáshoz vezető történelmileg meghatározott átmenet aspektusában - azaz csupán az egyéni sorsok alakulásában - ragadták meg. A szocialista emberkép kialakításához a legtermékenyebben ott járult hozzá a drámairodalom, ahol a forradalmi változás folyamatát a társadalmi problémáknak a szocializmusban lehetséges megoldásaként formálta meg és egyúttal rámutatott az «Ryén fejlődésében elfoglalt jelentőségére: tehát rátalált a konfliktus új lehetőségire, amelyek az objektív követelmények és a szubjektív készségek közötti nem-antagonisztikus ellentmondásból következnek (Visnyevszkij: Optimista tragédia, Pagogyin: barátom. Arisztokraták, Ember a fegyverrel)..így a 30-as évek első felében a drámairodalomról folytatott vita szükségszerűen új fázisába jutott. A drámai meseszövést és a drámai szereplők figurájának megalkotását, a családi- és tömeg-drámákat, Pszichológiai ábrázolási .-/közök kialakítását, jellemek és szituációk megmutatását U J szempontok szerint kellett értelmezni, mi több, ezek éppen ekkor kerültek a viták 35» 547
