Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
A német proletár-forradalmi irodalom elméleti ösztönzéseket kapott a szovjet irodalomtól. A forradalmár irók 1927-es konferenciájának német küldöttei, Johannes R. Becher és Franz Carl Weiskopf magukkal hozták az SzKP 1925-ös határozatát a pártnak az irodalom területén végzendő tevékenységéről és a későbbiekben is mindig élénk figyelemmel kísérték azt az elméleti munkát, amelyet a szovjet irodalmárok végeztek. Miben foglalhatjuk össze tehát a Szövetség jelentőségét? A proletár-forradalmi írószövetség a weimari köztársaság haladó irodalmának proletár-forradalmi szárnyát végleg önálló irányzattá szilárdította. A Szövetség azt valósította meg az irodalom területén, amire a Kommunista Párt Thälmann vezetése alatt álló Központi Bizottsága általában törekedett a gazdasági, politikai és ideológiai harci területen: világos proletár-forradalmi front megteremtésére, amely szembeszállhat minden polgári politikai áramlattal, beleértve a szociáldemokrácia opportunizmusát és reformizmusát is. 1928-ban tartott ülésén a Komintern VI. világkongresszusának figyelme a viszonylagos stabilizáció összeomlására és az általános és akut tőkés válság következtében kibontakozó egyre élesedő osztálykonfliktusokra irányult. A jelszóból, hogy a tömegeket egyesíteni kell a forradalmi harcra, az következik, hogy ,,a reformisták politikai vonalától alapvetően eltérő saját, önálló vonalat kell kialakítanunk", írja ez időben Wilhelm Pieck. E feladatnak tesz eleget a proletár-forradalmi írószövetség is. Vita folyik a „Literarische Welt"-tel, Johannes R. Becher és Egon Erwin Kisch megválnak a „Die Neue Bücherschau"-tól, élesen bírálják Kurt Tucholskyt és más baloldali polgári írókat, elhatárolódnak a „Die Front" című folyóirattól, saját irodalmi folyóiratot jelentetnek meg, éles vitájuk támad Alfred Döblinnel. Bizonyos, hogy ekkor és a kővetkező években szektás megnyilvánulások is előfordulnak állásfoglalásaikban. Az önállósodás néha izolálódássá torzul — de kétségtelen, hogy elkerülhetetlenül szükséges volt kidolgozni a forradalmi munkásosztály önálló művészeti vonalát, s elhatárolódni a téves nézetektől. A proletár-forradalmi álláspontot az irodalmi reakció és az úgynevezett baloldali írók nézetei ellen vívott harcban valósították meg, akik, mint üerhart Pohl, szabályos kirohanásokat intéztek a proletár-forradalmi írók pártos attitűdje ellen, másrészt az úgynevezett „munkásköltészet" elleni harcban, mely utóbbiról a forradalmi szenvedély nyomai is elsikkadtak. Sok minden helyén van a szociáldemokrata munkásköltők és értelmezőik elképzeléseiben, csak éppen: hiányzik a merész álmok megvalósításához vezető út felrajzolása. A munkásosztályt eltérítik forradalmi feladataitól, s azt a veszélyes illúziót sugallják, hogy a szocializmust a kapitalizmus megdöntése nélkül is meg lehet valósítani. Ha ebben az összefüggésben vizsgáljuk a pártosság elvének védelmezését és érvényesítését, s ha kiegészítjük még azzal, hogy a KPD jobbos funkcionáriusai is, vagyis Brandler és Thalheimer, lényegében a szociáldemokratákkal azonos álláspontot foglalnak el, sőt, Franz Mehringre hivatkozva azt állítják, hogy a kapitalizmusban nem fejlődhet ki a proletár-forradalmi irodalom, akkor a proletár-forradalmi írószövetség megalapítását egyúttal mint az opportunizmussal való leszámolást értékelhetjük a német „munkásirodalmon" belül. A német munkásosztály harcának tükröződése a proletár-forradalmi irodalomban A proletár-forradalmi irodalomban közvetlenül tükröződik a német munkásosztálynak az imperialista reakció ellen és a kizsákmányolás mentes, békés nemzet
