Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
ban, mint az imperialista császári birodalom, sőt, még veszélyesebbeket. Sok tévedés után felismerték, hogy csak az osztályharcban megvalósuló szocialista haza tudja végleg megszüntetni a háborút és a nemzeti katasztrófa okait. Azzal a marxizmusleninizmustól nyert és a saját tapasztalataikkal megerősített meggyőződéssel, hogy tudniillik a munkásosztály s egyben az egész nemzet jövője a proletár forradalom eljövendő németországi győzelmétől függ, fogtak hozzá, hogy megteremtsék az osztályharc új fegyverét: a proletár-forradalmi irodalmat. A proletár-forradalmi irodalom kialakulása A forradalmi értelmiség útja Azoknak a polgári íróknak a fejlődése, akik a Novemberi Forradalom után elsőként csatlakoztak a proletár-forradalmi mozgalomhoz, fontos politikai és irodalmi változások idejére esik. Rudolf Leonhard, a Spartacus-szonettek szerzője így ír erről 1924ben: „Úgy látszik, hogy egy egész történelmi korszak lezárult, bárha a vég még sokáig elhúzódhat és teli van borzalommal. Ebben az esetben egy új naturalizmus lehetőségének és szükségességének a kérdése, az expresszionisták és az impresszionisták közötti vita talán nem azért olyan érdektelen, mert „esztétikai" dolgokról folyik, hanem valójában azért eléggé mellékes, mert benne egy óriási kérdéskomplexumnak csupán egy kis részére térnek ki. Nem az ábrázolás módszerei körüli vita a döntő, bármilyen fontos is a műhely-kérdés (s kell is hogy fontos maradjon), hanem az új élet és az új élmények hatékonyabb visszaadása. Nem az egyes egyének élményéről van szó, hanem egy egész felemelkedő rétegéről." 9 Rudolf Leonhard átértette: A modern írónak a történelmi fejlődés alakulásából le kell vonnia a végső következtetést: a felemelkedő munkásosztály életének ábrázolása az irodalmi munka központi feladatává kell hogy váljon. Miképp Rudolf Leonhard hangsúlyozza, az irodalmi módszerekről folyó vita kimenetele kezdettől fogva attól függött, hogy az írók miképpen foglalnak állást a történelem alternatíváihoz. Alapjában véve az irodalmi csatározás is akörül folyt a hamburgi felkelés és a szászországi és thüringiai harcok után, hogy a kapitalista viszonyok stabilizálódását relatívnak vagy abszolútnak kell-e tekinteni, és hogy a valóság irodalmi ábrázolását össze kell-e kapcsolni ezentúl forradalmi célkitűzésekkel, vagy sem. Az irodalom ismét válaszúton állt. Általában megindul a közeledés a valósághoz, a közeledés a polgári környezet objektív adottságaihoz. A forradalmi kiáltványok elnémulnak. Minden műfajban többé-kevésbé élesen bírálni kezdik a társadalmi viszonyokat. Ámde ennek során gyakran kárba vész a háborúellenes és forradalmi irodalom egy pozitív eleme: a közvetlen politikai hatásra irányuló törekvés, az állásfoglalás szenvedélyességc. Helyükbe többnyire a dokumentáris pontosság vagy egy bizonyos távolságtartás lép. Ezt fejezik ki Egon Erwin Kisch korai riportjai, Bertolt Brecht lm Dickicht der Städte (A városok Minijében) című drámája 1924-ből, ez nyilvánul meg később Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan (1928), Ludwig Renn Krieg (1928) c. regényében, Lion Feuchtwanger történelmi regényeiben, ahol a történelem és az osztályok konfliktusai10* ^ DOL * Lboäb ** d : Vorwort. - Albert Daudistel: Die lahmen Oötter. Berlin, 1924. S. 510
