Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Vajda Gy. Mihály: Bertolt Brecht magyar fogadtatása
tünk-e Brecht hatásáról a magyar drámairodalomra? Hatott-e színházművészete a magyar színpadra? Milyen probléma elé állítják művei magyar fordítóit? Recepciójának történeti bemutatása során drámairodalmi hatásáról nem számolhattunk be. Brecht „hatástörténetét" nyomon követni egyébként sem egyszerű feladat. Munkássága rendkívül sokrétű, fejlődése során változó, alakuló elemekből áll. S ezek az elemek nem is voltak kizárólagos tulajdonai. A „lírodrámában", amellyel pályája indult, az expresszionistákkal osztozott, az epikus drámában többek között Feuchtwangerral és Piscatorral, az illúziószínpad megtagadásában többek között Pirandellóval, a vásári hang és a bohócjelenet harsányáságban például Majakovszkijjal, többekkel a modern oratóriumszerű tandrámában, az intellektuális elidegenítésben, a pátosz kerülésében, az iróniában. Ha ezek a momentumok felbukkannak a modern drámában, az újító színpadon, ki tudja, Brecht-e a forrásuk vagy csak a közvetítőjük, vagy véletlen — az azonos modern korszakból következő — hasonlósággal állunk-e szemben? Bizonyos azonban, hogy azok a törekvések, amelyeket képviselt, nyilvános magyar színpadon a két háború között általában nem kaptak helyet, még kevésbé a szórakoztató műfajban excelláló magyar társalgási export darabokban és a császári és királyi időkből származó, de a magyar színpadon továbbélő és szintén világsikerű operettek változataiban. A magyar munkásmozgalom kulturális tevékenységéből pedig, ha volt is benne — mint láttuk - bizonyos szerepe Brecht művészetének, nem maradtak ránk olyan szövegek, amelyeknek ihletőjét benne kellene keresnünk, így csak néhány nyomra hivatkozhatunk, néhány írói nevet sorolhatunk fel, közülük azonban egyik sem „követője" Brechtnek, s az sem biztos, hogy amit „brechti"-nek találunk bennük, valóban tőle származik. Lehet, hogy Remenyik Zsigmond 1934-ből való darabja, a Blöse úrék mindenkinek tartoznak örökölt valamit A vágóhidak Szent Johannájától a kapitalista nagyüzem szatirikus leleplezésében, a feliratokban és újságcímekben Piscator és Brecht színpadától; lehet, hogy ugyancsak Remenyik Akár tetszik, akár rímjében (1943) Mackie Messer alakjának egy árnyalata kísért az epikus színpad kétségtelenül felismerhető technikai kellékei között, lehet, hogy Az atyai ház (1942) ajánlása, amely a színházi munkások kollektív vállalkozásának nevezi az előadást, brechti ihletésre mutat. Lehet, hogy Déry Tibor 1945-ből való darabja, A tanúk Brechttől vette át azt a kellékét, hogy két song van benne; de ha a polgárház udvarát nézzük, ahol lejátszódik a szín, s a lakókról festett „életképeket", Nestroy bécsi házai ugyanúgy eszünkbe juthatnak (illetve a biedermeier polgárélet tragikus szatírája), a bennük énekelt helyzetkép-illusztráló dalokkal együtt. Az utolsó évtizedben valóban feltűnt színházainkban olykor egy-egy epigon-darab, de jelentkezésüket drámairodalmi „hatásnak" nem tekinthetjük. Mesterházi Lajos fogalmazta meg helyesen színmüvei kötetének előszavában azt, hogy sokat kapott Brechttől — és ugyanúgy Paul Claudeltől -, anélkül, hogy nyomról nyomra lehetséges vagy főként szükséges volna kielemezni: mit? A mű egészében és egységében a részmomentumok elválaszthatatlanná válnak és nincs olyan mű-egész, amelybe ne játszanának bele az alkotó irodalmi élményei. Az irodalmi hatáskérdés tehát tulajdonképpen irreleváns. A „nagy átvevő", Brecht szemével nézve teljesen közömbösnek tűnik fel, honnan veszi az alkotó az építőanyagot, amelyből felrakja müvének épületét. 2 * MESTERHÁZI LAJOH: Játék. Bp. 1961. Utószó. - OSVÁTH BÉLA: Türelmetlen dramaturgia. Bp. 1965. - VAJDA OYOROY MIHÁLY: Szempontok Brecht hatástörténetéhez. = Hagyomány és újítás. Bp. 1966. 247-286. - RENYI PETES: AZ időszerű Brecht. = Vitában Bp. 1967. 147-166. - Lásd továbbá R. Kocsis Rózsa idézett kandidátusi disszertációját; passim.
