Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Vajda Gy. Mihály: Bertolt Brecht magyar fogadtatása

Akármi volt is Brecht első magyar szövegének „mikrofilológiai" története, bizonyos, hogy magyarul lírikusként mutatkozott be, s a „lírai" bemutatkozást a drámaíróé nem is váltotta föl hamarosan. Brecht magyar tükre még évekig, sőt - annak ellenére, hogy 1930-ban a Koldusoperát eljátszották Budapesten - az első közlést követő jó egy évtizedig a lírikus képét verte vissza. A bemutató előkészítése is (József Attila Villon-fordításai révén) a magyar líra történetébe kapcsolódott bele, hatása is a songok elterjedésében, tehát lírai elemek érvényesülésében mutatkozott. Brecht drámáiról a 20-as évek folyamán csak néhány elszórt említés történt,

1 lírai kötetét, a Hausposiillét azonban a Nyugat mindjárt megjelenése évében ismertette. A recenzensnek, az akkor tizenkilencéves Aszlányi Károlynak bizonyára segített is a szerkesztőség, hogy pontosan elhelyezze Brechtet „a wedekindi emlőkön felnövekedett német költőgeneráció" tagjai közé, hogy felismerje Brecht költészetének heterogén elemeit, a komoly és a szatirikusán bohóckodó hang keveredését verseiben, affinitásukat a dzsesszel, a költő ateizmusát, takargatott szívjóságát, hogy elmondhassa róla: „ ... nagyszerű szócsöve annak az önmagától, mindentől megcsömörlött 'háború utáni' generációnak ..., amely a cinizmus szederjes szemfedőjével takaródzik". „Ha vannak a művészetnek romboló időszakai - ez volt a recenzió konklúziója —, akkor a mai az, és Bertolt Brecht a rombolás első művészei közé tartozik. Fölényes, nemtörődöm gúnyolódása kétségbeesett, reménytelen és tanácstalan embert takar, a ma emberét." Ez utóbbi megállapítás persze már inkább a Nyugat költői attitűdjéhez hasonította át az anarchikus ifjú lázadót, akiről Fábry Zoltán ugyanekkor meg tudta Jósolni': „A Bronnen és Brecht-féle zseniális vagabund fenegyerekeskedésnek nincs és talán csak Brechtnél lesz mélységkiterjedése."

2 Brecht és a Nyugat-kör kapcsolatára s az említett „áthasonltásra" mindennél jellemzőbb Kosztolányi Dezső egyetlen Brecht-fordítása, amely valami elmosódott szimbolikába transzponálta a Hauspostillc egy élesen a klerikális nevelés s az ifjúság büntudatban-tartása ellen irányuló versét: Tudósítás a kullancsról (Bericht vom Zeck). A vers a bűnbánat színébe öltözött „lilaruhás emberről" szól, aki a tejfehér ágyban álmodott gyermeki álmokban kísértett az almafák körül, aki előtt porban hevertek, míg ő lustán üldögélt, aki mindent elvett, hogy egyedül ő maradjon meg a kifosztott számára, aki legszívesebben a halotti ágynál virrasztott s az ég kékjébe merült, ha kinevették. A „kullancsból" Kosztolányi nagybetűs „Rém"-et formált, tágranyílt szemű „szegény kisgyermek"-eket rémítgetőt: Gyermekkorunk derengő, bárányfelhős egén, a fák közt megjelent ő, a Rém, a lila Rém.

s Azt szokták mondani, hogy egy költő recepciójának, egy mü „utóéletének", más népeknél való fogadtatásának története magáról a befogadás tárgyáról nem árul el sokat. Kosztolányi aligha szándékos, inkább csak véletlen „melléfogása" is őt jellemzi, nem Brechtet, akinek a magyar vershez valóban kevés köze volt. Kétségtelen, hogy a befogadás, a recepció, az adaptáció olyan folyamat, amely a recipiáló közeg I így a 100% 1927. októberi számában (58.) NEMES LÁSZLÓ: A német színház a világnézetek harcában c. cikkében említette a Piscator-színház műsorán szereplő darabok között Brecht Búzáját (amely egyébként végül nem készült el). » FÁBRY ZOLTÁN: Mai német uok i.ihsta irodalom. Korunk, 1928. 143-147. 1 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Idegen költők, összegyűjtött műfordítások. Bp 1966. 826. je« 467