Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése
csakhogy nem magába a versbe, hanem az alkotást megelőző periódusba - a költő a szavak mérnöke, aki távoli asszociációkon töri a fejét, kicsiholja magából a verset, oly módon, hogy a valósággal párhuzamosan új világot teremt. Ezért van az, hogy a krakkóiak költészete - Peiper versei elsősorban - valamiféle időtlenséget, uniformizáltságot árasztanak: nem az egyes művek, hanem a költői oeuvre egésze tükrözi a környező világban végbement változást. A mű szerkezeti szilárdságát és ugyanakkor feszültségi pontok kialakítását — poentírozás nélkül - csak egy tagolt megnyilatkozási forma biztosíthatta. Ezért lesz — a futuristák szó-kultuszával szemben - Peiperék poétikájának alapegysége a mondat: „Szaporább mondatokat akarok a harmatnál prózában akarok beszélni a tartalom tápláló örömével ne tengjen-lengjen a magányos szó mint egy mezítlábas fosztogató." (A. Waiyk: Skwer. Oczy i usta.) »,A költészet a szép mondatok építése" - mondja Peiper. Az építésre magának Peipernek sajátos módszere volt. Elindult egy - néha nagyon banális — jelenségből, a következő sorban hozzátett valamit, de úgy, hogy megmaradt az előző jelenség is, csak kibővítve. És így tovább, mindig újabb és újabb szép mondatokkal bővítve, új, sokszor meglepő asszociációkkal világítva rá a dolgok lényegére. Ez a módszer, melyet Peiper a poéma kivirágoztatásának nevezett, volt hivatott arra, hogy a valóság új és új elemeit helyezze egymás mellé, másrészt pedig, hogy az előző tag megmaradása révén biztosítsa a vers organikus egységét. Alapjában azonban ez a verselési mód éppen a Peiperék hirdette ökonomizmust hiúsította meg, s nem egyszer a dolgok terjengős, unalmas leírásához vezetett. Idővel leghamarább éppen ez ellen lázadtak fel a fiatalok, s éppen az asszociációk lazább egybekapcsolásával vittek frisseséget a kiszikkadó elméletbe. Brzçkowski 1933-ban új jelszót ad ki: az integrális költészet jelszavát, ő lírájában ekkorra már odáig ment, hogy a Peiper által egykor lenézett szürrealizmustól kell magát elhatárolnia: „Az integrális költészetben az asszociációk spontaneitását szüntelenül ellenőrzi a tudatos alkotói munka. Ezt a megkülönböztetést lényegesnek tartom, mivel ez világosan elhatárol engem a szürrealistáktól, akikkel másrészt sok közös dolog összeköt (az asszocianizmus, a freudizmus, a képalkotás antirealizmusa stb.)" 56 Przyboánál pedig, (akinek költészete a következő évtizedben teljesedik ki igazán, s aki akkor lesz a XX. századi lengyel líra egyik legnagyobb alakja) a 20-as évek meglehetősen naiv líráját felváltja egy dialektikusabb szemléletű költészet, egy olyan poétika, melynek középpontjában a Urai kép áll, aminek segítségével aztán Przyboá majd fel tudja villantani a jelen és a jövő kérdéseire egyaránt odafigyelő konkrét embert. VI. A katasztr of izmus A két világháború közötti lengyel líra második évtizedének akárcsak az elsőnek - a kezdete nem esik egybe a kezdő naptári évvel. Ezért kell itt szólnunk róla. A 30-as évek korszakának irodalomtörténeti elnevezései különbözőek. A generációs szempont szerint a „második avantgárdé", a „második nemzedék" évtizedének, míg *• JAK BRZÇKOWSKI: Poezja integrálni). Warszawa, 1933. 45.