Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Bojtár Endre: A lengyel avantgarde líra fejlődése

Jasiehski az, aki a forradalom dicsőítésére az unalmas és elcsépelt expresszionista nagybetűs fogalmak helyett szinte szerelmes szavakat talál. Még abban is a legjobb, amiben megegyezik a proletárköltőkkel: a verseiben helyenként felcsendülő önfeláldozás-motívumban, a jövővárás absztrakt voltában, a szeretet megváltó erejébe vetett hitben, a proletár tömeg kissé kívülről történő hérosszá magasztositásában: „holttestem véresen agyontiporva vörösen mint a rongy, melyből talán zászlónkra lepelt kerítenek, halálos elragadtatásban ott fekszik az úton melyen eljuttok a HOLNAPBA 1" (B. Jasiefiski: Pieiá, 29.) A lengyel proletkult Abban, hogy Jasiehski és a többi futurista-konstruktivista társa forradalmi művészetet tudott teremteni, nagy szerepe volt annak, hogy hittek a forradalmi művészet megteremtésének a lehetőségében. A forma didaktizmusából következett ez a hit: „Az alkotóművész érdek nélkül tevékenykedik — pedagógiai cél nélkül. Műve azonban potenciálisan tartalmaz pedagógiai értékeket és formálja a kor stílusát."

34 A proletkultosok ezzel homlokegyenest ellenkező nézeteket vallottak. Jan Hempel a Kultúra Robotnicza programcikkében 1922-ben így ír: „Az eddigi emberi történelem nem ismer más kultúrát, mint a vagyonos és ennél fogva uralkodó csoportok kultúráját ... "

M Ez a nihilista kultúrafelfogás sajátos módon - szemben például az orosz proletkulttal — nem is elsősorban a múlt polgárinak nevezett művészete elvetésében nyilvánult meg (a lengyel proletárköltők - elsősorban Broniewski kapcsolata a múlt, a nagy romantikusok költészetével széttéphetetlenül erős), mint inkább a jelen forradalmi művészetének a tagadásában. A kor, amelyben élünk, átmeneti kor, mikoris a proletariátus harcol a hatalom megragadásáért; következésképpen I művészet is csak átmeneti művészet lehet, melynek egyetlen feladata, hogy harcra buzdítson, az „igazi költészet" témáit félretéve a győzelem, a jobb napok idejére — így összegezhető a lengyel proletárköltők elvi álláspontja. Innen érthető, hogy a nemzeti függetlenségért küzdő romantikus költészetre alludál Broniewskinak szinte minden verse, s hogy a proletariátus egyszerűen elfoglalta a költészetben a nemzet helyét - mindenfajta egyéb szemléleti változás nélkül. Broniewski világosan ki is jelenti, mi élteti művészetét, mi az a középponti gondolat, mely tartalommal tölti meg a proletárköltészetet: „A mai lengyel költészet valami nagy eszmére éhes. Kiderül ez a költők erőfeszítéseiből ugyanúgy, mint a kritika hangjából. A romantikus örökség, a függetlenség megszerzésének a pillanatában elvesztette leglényegesebb tartalmát: a harcra irányuló feszültséget."

36 A harc szempontjából ítéltetett meg minden a Proletkult körében. Ebből a szempontból támadnak egy „munkáséletről" szóló "Blok, 1924. 2. sz, M

JAN HEMPEL: Kultúra robotnicza. (A munkáskultúra.) Kultúra robotnicza, 1922. 1- sz. W. BRONIEWSKI: Tom Przybosia. (Przybos kötete.) Wiadomoéci literackie, 1925. 21. sz.