Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Pomogáts Béla: Kis Ferenc költészete

megformálásával. Máskor meg újabb élmények öltötték magukra a régi vers puritán díszeit. A régebbi versek tömeges átfogalmazása - mint mondottuk - a formaváltás idején következett be, amikor Kis Ferenc a szabadverset kötött formára cserélte, de később is gyakran élt ezzel a jobbító-csiszoló módszerrel. A Dongó darázs, az Ezer ördög, az őszi sorok végső szövege egyformán a változatokból alakult ki: nemegyszer ősszefogottabb, tárgyszerűbb, pontosabb a második megfogalmazás. A költő tehát önmagára talált, saját hangján beszélt. Az önmagára találással egyidőben kereste meg társait és barátait is. A szociáldemokrácia megalkuvó politikájában már korábban csalódott,

15 a harmincas évek közepén az illegális kommunista párt soraiba, majd később a „Munkásírók" szerveződő csoportjába került. Benjámin László, Keszthelyi Zoltán, Földeák János, Vető Miklós, Vaád Ferenc, Vészi Endre és mások társaságában vesz részt a csoport mozgalmaiban. így ott találjuk az 1939es Népszava Naptár és a „Munkásírók" reprezentatív antológiája: az 1941 -es Mérleg szerzői között. A csoport soraiban kerül kapcsolatba olyan baloldali írókkal, mint Pásztor Béla, Zsigmondi Ede, Nagy István, Zelk Zoltán, s egyike azoknak, akiket nemcsak közvetlen fegyvertársai tisztelnek, hanem a Válasz és a Nyugat köre is megbecsül. A társak azonos törekvéseket és eszméket hirdető közösségében kap barátságot, otthont, elismerést: „boldog mégis, mert körülöttem / melegednek az emberek"- írja „sok-sok reménnyel" Benjámin Lászlónak a Tavaszi ének soraiban. Költészetének alaphangja továbbra is egyféle lefojtott, szinte titkolt szomorúság, a kiábrándulást azonban végképp elkerülte. Olyan költő jegyzi le a verssorokat, akit bánt ugyan a kor, mégsem nagyja el helyét - sorsát, ha fájdalmas is, önérzetesen viseli el: Ha lehetne, se bontanék itt szárnyat magasba én csak népemnek feltámadt millióival együtt szállanék 1 - a Szonett a proletárköltő nonkonformizmusát hirdeti. Egyenes tartással áll a világban, s a megalázottság, üldözés, börtön és háború szorításában is a jövőben keres vigasztalást, sőt diadalt: „Mélyen, mint a gyökér, amely a viharral / megküzdött: mosolygok csendes diadallal" (Csendes diadallal első változat), Kis Ferenc a „nép szívében" akarja megtalálni jövőjét és otthonát (Ami megőriz). Pedig a legnehezebb évek még csak most következnek, a háború újabb szenvedésekkel sújtja: családja elpusztul, kéziratait egy gyújtóbomba semmisíti meg. „Gyújtogatok törhettek rám nyíltan / s elégették három perc alatt, / mit évekig körmölgettem, írtam - / »Életművem«-ből annyi maradt, / amennyit a tékozló, a dőre / emlékezet megőrzött belőle !" - írta a Számadásban. Magát a költőt is elsodorja a háború: hosszú katonai szolgálat vár rá. 1944-ben azonban sikerül átszöknie a szovjet hadsereghez, egy partizánosztag harcosa lesz, s az újrakezdés reményével, a hazatalálás örömével fog munkához a felszabadulás után. 3. „Hosszú volt a véres küzdelem, még fájó / sebekkel, de híven süt felétek orcám" - hangzik fel a hűség szólama a felszabadulást követő első versben, a Hajnali énekben. A sokat próbált férfi a munka és az újrakezdés parancsát hirdeti: "Vö. M. PisrroB józant id. tanulmánya, 2, sz. jegyzet.