Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Jordáky Lajos: Korvin Sándor

S miután a legsötétebb képet eleveníti meg a külvárosok lakóinak életéről, a jövőbe vetett hit optimista kicsengéseként nemcsak a „szikrázó füttyel" repülő munkásdalt érzékelteti, hanem a maga életét ajánlja fel harcukhoz: óh, fivéreim, ti küzdő férfiak! Nővéreim, kínlódó asszonyok Vegyétek át; vigyétek, daloljátok . . . E korban csak tiértetek vagyok, — hogy értetek szálljanak fel szívemből, e lüktető, nehéz munkásdalok ! A költő hosszú viaskodás után jutott el eddig a szemléletig. S legalább annyit viaskodott a vers formáján, amíg megtalálta a legkifejezőbb nyelvet. Nehogy arra gondoljunk azonban, hogy Korvin szépít, ahol nincs mit szépíteni és hamisan idealizálja a még öntudatra nem ébredt proletárt. A Részeg a periférián c. versében a lumpenproletárok mögött keresi azt a civilizációt, amely a kifosztottakat még jobban lemezteleníti, a zsebüket is kiforgatja s a borral a tudat kialakulását is akadályozza: A bor dolgozik. Külvárosszerte mulat a béres, hóstáti-proletár szolgalegényhad . . . kifosztott náció. — Dolgozz rogyásig s idd el a béred ! Ez a civilizáció ! A költő nemcsak a lumpenproletárok sorsát veszi élesen észre, hanem azt is, hogyan süllyed csavargóvá a becsületes kiöregedett régi értelmiségi is (Kései szózat egy öreg csavargóhoz). A szociális problémákban elmélyülő költő azonosulása a munkásosztállyal mind meghittebbé válik. Utolsó verse 1934-ben - Dal a petróleumlámpáról - szinte pasztellszerű finomsággal ismétli meg hitvallását És te vagy a tanúm is, hogy éber leiekkel elem az időt, hogy virrasztva szítom a hitem és élesztgetem itt a rőt cikázást, mely majd szívünkben és szavunk élén fellobog ! Mert mindig erről, erről van szó, akármiről is dalolok. A költő - amint már említettem - a francia költészettel neveli s a versfordításokkal csiszolja és gazdagltja stílusát. Ha megnézzük első, 1934-ben fordított verseit, azonnal az tűnik szembe, hogy ugyanazokat a költőket választja, akik mint ő a válságot, a nyomort s az új világ vágyát éneklik. íme, itt van mindjárt legtöbbre értékelt költője, Aragon, aki íél lábbal még a szürrealizmusban van s nagy erőfeszítéseket tesz nemcsak a szürrealizmus felszámolására, hanem annak értékeiben való átmentésére az ekkor fogalmazódó szocialista realizmusba. Elsőnek A szép világ dalaiból clmü versét fordítja le, azután A gyöngyhalászok dalát, majd egy év múlva a Magnitogorszk ciklus néhány részét. „A munka itt egyre kevesebb lesz. A vállalkozó tolvajokkal van jóban" - Aragon sorokat (A szép világ dalaiból), a gyarmati dolgozók naiv lelkesedése követi: „Bárkákra hát, induljunk el (testvérkezét kérni a népnek), :ÍM>