Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919

bözőbb stílusok, áramlatok gyűjtőhelye lett. A közlés szempontjai láthatólag bizonyos, az átlagízlésnek megfelelő közölhetőségi színvonal, s a téma szociális jellege. A Népszava 1905 és 1915 között mintegy négy és félszáz fordítást és több mint 200 magyar szerzőtől közel 1150 novellát közölt. A leggyakrabban: Abádi (Dunajecz) Imre (40), Ady Endre (47), Antal Sándor (19), Bacsó Béla (14), Bálint Aladár (27), Csizmadia Sándor (59), Farkas Antal (145), Gárdos Mariska (29), Gyagyovszky Emil (19), Madarász Emil (16), Ormos Ede (22), Révész Béla (85), Révész Mihály (56), Vanczák János (16), Várnai Dániel (22). Tematikailag a parasztnovella túlsúlyban van. A parasztnovella A Budapestre föláramló vidékiek építkezéseken, gyárakban, városi közlekedésben, s a kisiparosok közt a gyorsan alakuló, fejlődő nagyváros építői. A faluközösségekből felérkezettek még nem változtak át proletárokká, s szokásaikban, gondolkodásukban, céljaikban, erkölcsi kultúrájukban sok a paraszti elem. A Népszava szerzőgárdájában is kevés a valódi proletárélménnyel rendelkező munkatárs, legtöbbjük paraszt vagy a parasztsággal érintkezésben lévő kispolgár-származék. Mindez érthetővé teszi, hogy a munkásnovella nehezen születik meg, és Madarász Emil, Barta Lajos föllépéséig alig is találunk hiteles, a munkásság életét reális, valós körülmények között ábrázoló munkásnovellát. A hitelesség, realitás a parasztnovella sok produktumára sem jellemző, romantikus indításúak, elképzelt paraszt-életet írnak le, lélektanilag tévesek. A parasztnovella Farkas Antal, Ormos Ede néhány írásától eltekintve, nem tudja áttörni azt a naturalista modort és önkényes didaktikusságot, melynek a legismertebb, a munkáskölteményei révén irodalmi elismertséghez is jutott képviselője Csizmadia Sándor. Csizmadia írás; inak java része — néhány kispolgár-novellát és „filozófiai" novellát kivéve — paraszti témájú, s a paraszti élet pontos ismeretét, s a paraszti nyelv hangulati erejének helyenként művészi hatású fölhasználását mutatja. Novellaírói munkásságának elemzésénél mégsem lehet megelégedni a jelentősebb parasztnovellák vizsgálatával. Csizmadia a költőnél vitathatatlanul gyengébb novellista, de költeményeinek és novelláinak didaktikus, politikus célja furcsán ellentmond a meséiből, tannovelláiból elénk táruló etikai világképnek. Már 1906-tól közölt munkáiban is szerepel egy sajátos etikai relativitás, aminek azonban ekkor még osztályszínezete van. A hús című novellában az egyik szegényasszony vásárló ellop a másiktól egy kiló húst. Veszekedés támad. Csizmadia leírja a veszekedést, majd így bölcselkedik: „Egyikük sem gondolt arra, hogy nem a lopás bűn, hanem az éhes embertől való lopás. Honnan is tudnák ők, hogy annak, aki éhes, lopni nem bűn, hanem kötelesség. Csak a szegénytől lopni bűn." Másutt meglepően találó karcolatokban mutatkozik meg ez az etikai szemlélet, mely találó abban, hogy az erkölcsöt a körülmények termékének tartja, de abban téved, hogy csak a pillanatnyi körülmények termékének ! Olykor a körülmények determinációja végzetszerűen jelentkezik, mint a Göröngyök egyikében is. Nagy írókról szóló jóslat-babonákkal indítja adomáját. „Petőfi 8 éves korában a mezőn kóborolt, ebből —később - mindenki holt bizonyossággal következtette, hogy nagy költő lett belőle. Darwin szerette az édességeket. Világos, hogy megírta „A fajok eredetét". Nohát én ennél többet tudok.