Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Kiss Ferenc: A szocialista kritika történetéből
oldani a Pardon óta tartó zárlatot, hogy a pálya második felének alkotásaiban felismerné a megszenvedett önbírálat eredményeit. 28 Babitsról pedig éveken át, vagyis Lukács György kissé megkésett vállalkozásáig még az Új Hang sem tud érdemlegeset mondani, pedig ez a folyóirat Móricz, József Attila és mások esetében, ha részlegesen is, de korrigálni képes a régebbi hibákat. Tudja Babits jelentőségét is, de a tanulmány, mely a köztudatban élő Babits-kép hatálytalanítására vállalkozik, 29 bárhogy akar is, nem bír szabadulni a közkézen forgó sémáktól. „Diszharmonikus", „racionalista", „katolikus" — olvassuk, de e tulajdonságok egymáshoz való viszonyát felderíteni, az egyes alkotások vagy az életmű természetét belőlük szervesen levezetni, magyarázni a tanulmány meg sem kísérli. A konstellációk, a Babits körüli vásár valójában jobban érdekli, mint a művek. Mikor mégis az összefüggésekre figyel, ilyen képtelen eredményre jut: „Ha racionalizmusa mélyebb volna, diszharmóniája megszűnne s kitűnő katolikus költő lehetne." Sokkal általánosabb természetű a személyesség és a kollektivitás értelmezésében észlelhető bizonytalanság. Hogy az alkotás közösségi érdekű tett legyen, állandóan és nagy nyomatékkal ismételt kor-parancs, de alig volt kor, melyben a vallomáskényszer a pálya egészét áttekintő önvizsgálat, a számadás szükséglete erősebb lett volna, mint ekkor. A honnan és a hová s a kettő összefüggése, valamint az ebben nyilatkozó törvény az érdeklődés középpontjában állt. Az esszé- és a regényszerű önéletrajz uralkodó műfaj ezekben az években. Ebben a vallomás-özőnben nem volt könnyű elkülöníteni az önmutogató exhibíciót, a szeszélyes képzelgést a korláttató, közérdekű személyességtől. Akadt is kritikus, aki még Móricz életművében is lépten-nyomon a szubjektivizmus rontó hatását észlelte. 30 A líra és az önéletrajzi jellegű írások megítélésében pedig szinte ütközőponttá válik a kollektív érvény kérdése. A már említett Újvári László pl. külön tanulmányban próbálja bemutatni a társadalmi érdekű és a privát líra típusait. 31 ;Az előbbihez azokat a verseket sorolja, melyek „mindenki" érzéseit fejezik ki, s hogy felfogásában ez a „mindenki" mit jelent, az kitetszik, mikor a korszerűtlen individualizmus példázására Adyt idézi, aki - úgymond — még sajnálta, hogy „önkényes álomvilágát" megzavarták a piszkos, gatyás, bamba társak. Később azonban ő is megérzi álomvilága korszerűtlenségét, s „tiltakozva kiált fel: Nem kellenek a megálmodott álmok..." Hogy Újvári teljesen félreérti az idézett Ady-sorokat, szempontunkból nem olyan fontos, mint az értelmezésből és ellenpéldáiból kitetsző igény. Közérdekűnek láthatóan azt a verset tartja, melyben a kizsákmányolás és az elnyomatás tényei közvetlen tárgyiassággal s éles egyéni vonások nélkül öltenek formát. Lukács Imre Rab költfí című versében pl. már a címet is rosszallja, mert a rabság élményét állítólag magánjellegűvé avatja. Az ilyen mérlegen aztán Radnóti jelképessége a valóság elleplezéseként hat, s Kis Ferenc egyszerűsége vagy Bcrda József „hedonista árnyalatú anyagelvűségc" óhatatlanul nagyobb értéket képvisel. 32 A Puszták népe ismertetett bírálatai közül elsősorban Veres Péter kifogásaiban érvényesül az a szemlélet, mely a személyest és a szociálist, az egyedit és az általánost "Korunk, 1936. 12. sz. 1040- 104Ő. 7 DJ Hang, 1938. 5. sx. 52 59. s |_\Ni.< M-.ru/ /.Mgm..nil Gn mlol.it, lo.r, : ,/ 2-V2 "tt 0 ""*, 1936. 11. sí. 9I6~ %I9 "Uo. 1936. 7-8. sz. 796 SOI.
