Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
R. Kocsis Rózsa: A magyar szocialista drámai-színpadi avantgárdé
val. 1931-ben pedig a „Színház és Film" a magyarországi munkáskórusok „kalendáriumát" közölte. 128 1928-tól folyamatosan vettek részt a baloldali kultúrfront munkájában. Felléptek a Vasas Színpadon, a Stromfeld Aurél-esten és az újpesti előadásokon. Palasovszky „művészképző iskolát" indított a munkás kórustagok részére. így jött létre a „Munkás kultúrgárda" és a „munkás laikus-gárda". 1930-ban megalakult a „Munkás laikus-gárda" iskolája is, a változatlanul stagnáló énekkarok és a hanyatlást mutató szavalókórusok reformját propagálva. Gyarapították a szatirikus kórusformákat és a valláserkölcsi pamfletteket; élőújságot szerveztek „montázs-kórus" formában. A „montázs-kórus" pillanatképeket és mozgáselemeket tartalmazott; napihíreket, árjegyzékeket, vezényszavakat, statisztikai adatokat „montírozott" össze ritmikus egységben. A Tamás Aladár vezetése alatt álló „100%kórus" Ady, Toller, Schönlank és Majakovszkij kórusra alkalmazott verseit, Palasovszky „Munkás kultúrgárdája" pedig inkább Ember Ervin, Hidas Antal és a kórusvezető műveit adta elő 12 ». Előadásaikon a munkásszereplők mellett hivatásos színészek is felléptek, így a már említett Peéry Piroska, Hegyi Rózsi, Szabados Piroska, Ascher Oszkár, Baló Elemér, Somló István, Molnár József, Tiszay Andor és természetesen Palasovszky. A munkába belefolyt Madzsar Alice mozdulatmüvészeti iskolája és az MTE gárdája is. Az „élgárdák" a „szocialista színház" megteremtésére törekedtek. Már a kórussal folytatott sok kísérlet is ezt a végső célt szolgálta, a kórusdráma pedig formát adott a szocialista színház alapjainak a lerakására. Mivel alkalmas magyar játékuk nem volt, ezért Palasovszky Ernst Toller Géprombolók c. drámáját dolgozta át kórusszínpadra. Toller műve az angol „luddita mozgalom" történetével, a takácsok lázadásával foglalkozik. Eszmei mondanivalója azonban a modern proletariátus problémáját is kifejezte; „anarchista lázadás helyett, csak szervezett osztályharccal lehet eredményt elérni!" A darabot a „100% kórus" és a „Munkás kultúrgárda" közreműködésével vitték színre. A 100% száztagú munkáskórussal szerepelt. A főszerepet eredetileg Baló Elemér kapta, őt azonban a játéktól hivatalosan eltiltották, s így a szerepet Palasovszky vette át. A színpadra - Kassovitz Félix tervei szerint - az építkezéseknél használatos állványokat szereltek, ennek az emeletein és lépcsőin folyt a játék. A rendező Palasovszky Ödön volt, de az irányító munkában Tamás Aladár és Tiszay Andor is részt vett. Az előadás műsorlapjára Uitz Béla Ludditák c. képe került. Az előadást 1929. február 21-23-ra és 24-re hirdették a városligeti Feld-féle „Budapesti Színházban", de csak a főpróbáig jutottak el. A hideg színházban kora reggeltől késő estig folyt a próba. Este Tamás Aladár érkezett a kórusokkal. Az előadásnak híre ment, és már a főpróbán nagy tömeg vett részt. A mű forradalmi mondanivalója megrémítette a színház tulajdonosát, aki a rendőrségre szaladt, és felhívta a figyelmet a dráma „egyes lázító és istenkáromló részeire". 130 Két nappal előbb már az Új Nemzedék megtámadta Tollert, „a bajor kommunista forradalom főrendezőjét" és Palasovszkyt, aki arra vállalkozott, hogy Toller „bolsevista szellemmel átitatott színdarabját" rendezze és mutassa be Budapesten. Végül a rendőrség „tűzrendészet!" okokból kifolyólag nem adta meg a játszási engedélyt. '» Kórus-kalendárium. Színház és Film, 1931. 2. sz. 9-10. '» L. a 83. sz. jegyzetet. "• Betiltották ESUÍST TOLLER Oépromholók c. darabjának előadását. Új Nemzedék, 1929. február 23.
