Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

R. Kocsis Rózsa: A magyar szocialista drámai-színpadi avantgárdé

dráma i dialógusok formájában, a montázstechnikával összevágott Igen c. „víziója" is.*

9 Az Igen expresszív fogantatású víziójelenet, amely írónknak a polgári társadalomról alkotott véleményét dadaista gesztussal vetíti elénk. Drámai, lírai és epikai elemek keveréke, amelyben a dialóguson alapuló drámaiság dominál. A polgári rend „árnyai" ütköznek meg itt a valósággal, az egyszerű tömeget képviselő „akasztott emberrel". Az összeütközés az expresszionista drámák konfliktusnélküliségének a síkján, szónoklatok formájában jut kifejezésre. Az „árnyak" a múlt létformájának a képviselői. A „Part pour l'art" költő: „Minden soromban benne van: ó ember!" — de szép elefántcsonttornya az „akasztott ember" valóságával szemben már nevetséges, ezért a semmibe tűnik, „elbűzlik". Vele együtt süllyed el az idealista filozófiát megszemélyesítő „Félbajuszos némber", a „Csontvázruhás" és a többiek. Barta a dadaisták dühével semmisíti meg a polgári rend filozófiáját, művészetét, tudományát képviselő szimbolikus alakokat. Csinált okoskodásaik ellenébe az „akasztott ember" mögött felvonuló tömeg „reggelt köszöntő" és „földet megmozgató" valóságát állítja. Az „akasztott ember" szimbólum Barta több költeményében, az általa alapított egyik avantgárdé folyóirat címében valamint az Építkezők c. drámai jelenetében is feltűnik.

60 A külvárosi panoptikum c. ritmikus prózában írt műve még leginkább az oratórium műfajával rokonítható.

61 Eszmei mondanivalóját és formáját tekintve, Barta egyik legérdekesebb kísérlete. Az idő kristályával egyidőben született.*

2 Barta A külvárosi panoptikumban azért vonultatja fel a kizsákmányoltak legjellemzőbb képviselőit, azért mondatja el velük életük „balladáját", hogy öntudatra ébressze a világ külvárosainak összes nyomorultját: „Világ nyomorultjai Váltsátok meg magatokat!" A színképet jelképező stilizált bérkaszárnya előtt - az átvilágított falak látni engedik az összezsúfolt, horkoló testeket - a fulladt külvárosi éjszakában bolyongó utcanők ritmikus prózában, szörnyű „énekeket" mondanak. Egy öreg koldusházaspár „70 év rémületét cipelve a vállán" vall az életről, a „gyufaárus némber" pedig a gyufát ivó cselédlányok titkait sírja el a részvétlen éjszakában. Egy forradalomról ábrándozó „égőszemű suhanc" azonban már a jövő felé tapogatódzik, s a kocsmában a munkások forradalmi dalokat énekelnek. A rendőrök hiába lőnek be az ablakon, mert még az utcaseprők is a sötét éjjelre felragyogó hajnalt köszöntik: „ . . . ó nagy tisztaságok reggelét harangozzák a szelek ó halljátok a Kreml tornyain a harangok játékát..." Az expresszív felfogásnak megfelelően, a színkép is a „színpad koncentrikus fogalmának" az alkotó tényezője. „A külvárosi panoptikum" szimbolikus bérkaszárnyájának az ablakai a játék menetét hangsúlyozva - „felvőröslenek", majd „gyer*• BABTA SÁNDOR: Igen. Ma, 1921. VI. évf. 1-2. sz. 5-8. Újabban: BABTA SANDOB: Pánik a városban. Bp. 1959. 23 32. BABTA SÁNDOB: Építkezők. II. felv. Ma, 1922. VII. évf. 1. sz. 143-146. BABTA SAWDOB: Külvárosi panoptikum. Ék, (Wien) 1923. (szeptember 1.) - Újabban: BABTA SANDOB: Pánik a városban. Bp. 1959 59 -68. • BABTA SÁNDOB: Idő kristálya: Moszkva. Ék, 1923. május 15. 4-7. - Újabhan: BARTA SAVDOB: KI vagy? Bp. 1962. 81 - 96.