Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Tálasi István: Barta Sándor
szimbólumainak ismerői számára világosan beszél. Barta lapjával a megölt forradalom feltámasztásán akar munkálkodni. A Merre című cikk, majd az ezt követő tett, a lapindítás fordulópontot jelentés jelez Barta világnézetének alakulásában. Részben visszatér az aktivisták 1918/19es koncepciójához, hogy annak új felfogásával egybevágó elemeit magával vive, romantikus, utópisztikus, individualista elemeit és elvontságait pedig fokozatosan, de határozottan leküzdve, eltávolodjon tőle. Új világszemlélete a kassáki koncepcióval szakító vitákban és a kommunista mozgalom célkitűzéseinek, politikájának egyre tudatosabb megértése és magáévá tétele révén formálódik. A folyamat gyorsütemű. Nyomon lehet követni az Akasztott ember és folytatásának, az Éknek 32 cikkeiben, programírásaiban. Eleinte jócskán akad bennük idealizmus és utópizmus, majd mind kevesebb, s azok a nézetek pedig, amelyeket Barta mint „rossz forradalmi kényszerképzeteket" egy-két évvel ezelőtt még elvetett, egyre gyakrabban kapnak hangot. Társadalomszemléletében egyre inkább közeledik a marxizmushoz és a párt akkori koncepciójához, mind több joggal és hitellel nevezheti magát kommunistának. Most már a szervezethez tartozástól és a mozgalmi fegyelemtől sem idegenkedik. 1924ben a párt tagjainak sorába lép, lapja pedig ez év szeptemberében beolvad Komjáték pártos orgánumába, az Egységbe. 1922 és 24 között Barta szakít a Kassák-kör ideológiájával, de az avantgardizmusnak egyelőre - ekkor még a Mától korábban elszakadt Komjáték is alig - még nem fordít hátat. Bírálja az új formák önmagukért való hasznalatát, de a szocialista mondandó számára csakis az új formákat tartja alkalmasnak. Lapjaiban a társadalmi és a művészeti forradalmat együtt akarja megvívni, a kettőt nem is tudja egymástól különválasztva elképzelni. Munkatársaival együtt - közöttük Forbáth Imre, Szilágyi András, Mácza János és a verseit, fordításait Párizsból küldözgető fiatal Illyés - kettős értelemben akarnak előhad lenni. Az Akasztott ember 1922. decemberi számában Barta elvi cikkben vázolja A szocialista irodalom ideológiai és formai törvényszerűségeire alkotott felfogását. Milyen legyen a szocialista irodalom? Mindenekelőtt harcos és agitatív, társadalomkritikus. Ehhez Barta szerint semmiképpen sem elég a „kapott világ" puszta visszaadása. „Minden irodalom és művészet" — írja —, „amely a dolgok optikai megérzésén túl nemcsak a kapott világot akarja megmutatni, hanem a világ visszaadásában már a világról való kritikáját (ellenkezését és vágyait) is kifejezésre juttatja, bizonyos mértékig expresszív, azaz szubjektív irodalom ... a polgári látás a mindenkori világképet úgy érzi fel és érezteti meg, hogy az embert körülsétáltatja a külső adottságban és visszafelé vezeti őt eredeti helyzetére, mégpedig úgy, hogy megerősíti az embert régi önmagában, harmóniát teremt a világ és az ember közt, addig a szocialista látás diszharmóniát teremt a világ és ember közt, már nem a régi önmagához vezeti vissza az embert, elgondolkoztat, megosztja az egyén egyensúlyhelyzetét, új, mcgférhetetlen elemeket sodor beléje, melyek az adottsággal szemben problémákat teremtenek fel benne, s az embert egyre inkább centrális elégedetlenségek és megoldáskísérlctek felé ösztökélik." Pregnáns szövegrész. Sokféle megállapításra, következtetésre ad alkalmat, nemcsak Bartára vonatkozóan, hanem általában véve az avantgárdé szemléletével, különösen az avantgárdé és a realizmus viszonyával kapcsolatban. Minderre most ne térjünk ki. Inkább azokra az asszociációkra hagyatkozzunk, amelyeket az idézet olvasása « Első sxima 1923. márc. 20-án jelent meg.
