Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Tálasi István: Barta Sándor
1922 májusában induló osztályharcos tendenciájú Egység munkatársai lesznek. A nem egészen körvonalazott célok felé haladó kulturális, szellemi forradalom útjáról a tényleges, gyakorlati kommunista munkásmozgalom táborába kanyarodnak. Errefelé tart Barta is, de később jut idáig: nehezebben győzi le az aktivista ideológia vonzását. Elszakadása, újraeszmélése nehezebb, bonyolultabb folyamat eredménye. A Tanácsköztársaság bukása, a nagy remények, távlatok összeomlása talán Bartát viselte meg leginkább. Ideges, szélsőséges alkat, lázas egyéniség: korábban a legharapósabb és a leghetykébb, 1919-ben a legoptimistább volt, most ő tépelődik leghevesebben. ,,Az ő írásaiban nyilatkoznak meg legélesebben azok a hatások, amelyekkel sok forradalmár reagált a lezajlott forradalomnak látszólagos csődjére" - jegyzi meg 1922-ben a Nyugat kritikusa, Hevesy Iván. S e „hatások" okait így elemzi: „A tömegek erején nyargalt forradalmár fantáziájuk, és mikor ez nagyon lassúnak és tehetetlennek bizonyult alattuk, a kapott lendülettel előrenyargaltak rajta, eleresztették a lovat maguk alól türelmetlenségükben. Magukra maradtak és a tömegek ellen fordultak, a tömegek ellen, amelyek nem tudtak olyan gyorsasággal átalakulni, mint ők szerették volna. Megátkozzák a dolgozók kulturális tehetetlenségét és kispolgár voltát, és mivel nem sikerült egy-két év alatt új rendet és új morált teremteni, tagadják a Rend és a Morál szükségességét. A következetesek pesszimista nihilizmust hirdetnek, a következetlenek elvesztik I tömegekkel való pillanatnyi kontaktus hatása alatt kialakult kollektív világérzésüket és anarchizmusba züllenek".** Barta írásaiban mindkét alternatíva felmerül. De sem a „következetesek", sem a „következetlenek" közé nem tartozik egészen. Vívódik, hánykolódik a teljes kiábrándulás, a kétségbeesés és a „csakazértis" remény között. A végletekre két példa, közvetlenül a forradalom utáni időkből. A Humanista énekben 2 * a régi aktivista pátoszt felújítva bizakodik: Társaim I ma még idétlenek es alázatosak az öröm csörgője pereg a napban mert az idő teljesedését hirdetem azért is l a szavakhoz érett magatokat a bőség szaruját s a világ mcgkcrtesedését... Néhány hónappal később viszont ezt hirdeti: NINCSENEK lOAZSAOOK tehát ez sem igaz nincsenek igazságok tehát nincsenek közös gyökerei a cselekvésnek nincsenek igazságok tehát nincsenek közös céljai az emberiségnek nincsenek igazságok NINCS KOLLEKTÍV TETT Ahonnan a szövegrész származik: A zöldjejü ember vagy egy aktív hulla kiáltványa a konjlislovakhoz és az elevátorokhoz vagy a világ összes tüdővészeselhez. n \\ [\* y ^^L ltrrrkx: Barta Sándor: Tisztelt Hullaház. Nyugat, 1022. 147 " Ma, 1920. 3. sz 24 "Ma, 1921. 3. sz. 22 23
