Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Tálasi István: Barta Sándor

az expresszionista próza szélsőséges példái. Nyelvük akár a verseié, s egyébként is legalább annyira lírai alkotások, mint amazok. Élményi magjuk is ugyanaz: nyers, őszinte lázadás a hazug, fékező környezet ellen s a teljes élet utáni vágy. Költeményeiben közvetlenül ront neki a világnak, novelláiban érzelmei — nem is csak képzelete — szülte figurák maszkjában és öklével. S ugyanolyan provokatív modorban. Egyik „elbeszélését" jellemző módon Röpiratnak kereszteli, illetve szánja. Röpiratnak a család, az iskola és a régi típusú szerelem ellen. Novelláiban az epikai elemek teljességgel külsődlegesek: a cselekményt nem a jellemek logikája, hanem az író indulatai mozgatják. Mozgatják? Inkább tépik, cibálják, marcangolják. Mint ahogyan féktelen temperamentumú, anarchista hajlandóságú hősei ellenfeleiket. Vagy ahogyan a Komédia című novella hőse önmagát. Ez az egyetlen fiatalkori novellája, amely egy verseiből eddig nem ismert vonást is elárul a fiatal Bartáról: megérezni, hogy a mindennek fittyet hányó, hetyke lázadó olykor rémülettel, lidércálomszerű szorongással küszködik. A többi elbeszélésben és verseiben palástolja, ebben kitakarja. Művészetének ez a húrja majd később, 1919 után hangzik fel élesen kivehetően. Most még nem is aktuális, hogy erősen felhangozzék. A forradalmi láz erősebb: az eresztékeiben szétroppanó világ a megváltozás ígéretével biztat. 1918 őszén elérkezik a régen várt forradalom. Bartának a budakeszi tüdőszanatóriumban kellene feküdnie, de állandóan be-beszökik Pestre, hogy az események cselekvő részese lehessen. A Ma gárdája nagyon megélénkül ebben az időben. Kassákék keveslik az október végi eredményeket, s az orosz példára hivatkozva a forradalom továbbfejlesztését sürgetik. Rendes havi számaikon kívül világnézeti különszámokat adnak ki. Az első — jóval november 24., a KMP megalakítása előtt jelenik meg — vezércikkének címe: Kiáltvány a Kommunista Köztársaságért. Az anonim szerző: Barta Sándor. A második különszámba Világforradalom - világburzsoázia és program címmel ír tanulmányt. A negyedik különszám pedig egy akkor igen aktuális fordítását közli: Kahána Mózes társaságában Lenin Állam és forradalom című müvéből ültetett át néhány részletet. A forradalom levegője költészetén és ars poétikáján is érződik. Kötetének élére a Vörös zászló címet tűzi, s a versfüzet utolsónak, 1918 legvégén és 1919 első napjaiban készült költeményeiben közvetlenül agitatív hangon kiált az új emberért. Az egyikben írja: . .. átfetrengett éjszakákon s parázs testvéreim közti verekedéssel víz alá gyilkoltam magamban a művészt, a poétát, - hogy eszközzé teljesedjek utat szőnyegezek eléd. (Fiatalember) Cikkeiben „problémákat hozó, teremtő művészetet" követel a „szépművészetek" helyébe. A „szociális" művésztől azt várja, hogy „az emberek méhkasos fejébe az útnyitás biztos gesztusával lopja be a forradalmat, de nemcsak a káoszt, hanem a programos kulturális életet hozó új ideológiát is"." Abból azonban, hogy Lenint fordít és kommunista köztársaságért ír kiáltványt, tévedés lenne arra következtetni, hogy a huszonegy—huszonkét esztendős Barta rövid idő alatt, egy csapásra érett gyakorlati forradalmárrá, politikai teoretikussá vált, vagy hogy november végén az új párt tagjai közé lépett. Ezt a lépést ő akkor „reak14 Ma, 1918. 11. sz. 135.