Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Ferenczi László: Szocialista művészetszemlélet a II. Internacionálé korában
Amikor a II. Internaiconálé teoretikusai a múlt század 80-as, 90-es éveiben működésüket megkezdték, a kort általános kultúr-pesszimizmus jellemezte. Az öreg Carlyle vagy Taine vagy Nietzsche az általános kulturális hanyatlásról, dekadenciáról beszélt, Brunetière a tudomány csődjét jelentette be, Tolsztoj mint filozófus, a művészet értékét vitatta, de a művészet jelentőségét a műalkotások java része is megkérdőjelezte, elég legyen csak Ibsen kései drámáira utalnunk. Neves kritikusok, mint Max Nordau, Jules Lemaitrevagy Brunetière élesen szembenálltak a korabeli művészeti törekvésekkel. A kort vákuum-hangulat jellemezte, a burzsoázia számos teoretikusa elkerülhetetlen dekadenciáról, a kultúra biztos bukásáról beszélt. A marxisták felfogását Franz Mehring fogalmazta meg legáltalánosabban: a burzsoázia már nem, a proletariátus pedig még nem képes nagy művészetet létrehozni. 4 A művészet új nagy korszaka a szocialista forradalom győzelme után következik majd be. A Marxot is ismerő magyar liberális kritikus, Ignotus is úgy látja, hogy a művészet megváltását a negyedik rend, a proletariátus hozza meg 5 , és a magyar szociáldemokráciával sok tekintetben perlekedő Ady Endre is vallja, hogy a magyar költészet századeleji nagy fellendülése a szocializmus nélkül elképzelhetetlen, jóllehet ez a költészet maga nem szocialista. 8 A vákuum-hangulat idején, a II. Internacionálé fénykorában, a századforduló éveiben már csaknem évszázados hagyományra tekinthetett vissza a különböző szocialisztikus tendenciájú — még nem marxista, de affelé is tendáló vagy tendálható — jobbára földalatti, szakmailag el nem ismert proletárirodalom. Ezeket a törekvéseket az Októberi Forradalom győzelme után Friese dolgozta fel Proletár költészd c. könyvében. 7 Angliában a Chartista-mozgalom írói, Franciaországban a Commune költői, de még előbb a saint-simonisták és fourier-isták különböző szektáinak írói, Németországban a különböző forradalmi és munkásköltők, köztük az igazi szocializmus hivői (akiket Engels bírált igen élesen) sorolhatók ide. De tendenciáját tekintve Shelley, Morris, a Lunacsarszkijtól is nagyrabecsült Verhaeren vagy még határozottabban Jules Vallès művészetének vagy művészetelméletének is volt köze a munkásmozgalomhoz és a szocializmus eszméihez. És végül: üorkij vagy Andersen Nexö fellépése a század végén tanúsította, hogy a munkásosztály művészetteremtő erejével kapcsolatos remények nem alaptalanok. A marxista teoretikusok komoly figyelmet szenteltek a munkásosztályból fellépő íróknak, Gorkij, Lunacsarszkij és Bogdanov pl. Capri-szigetén szervezett munkásiskolákat. Néha szektáriánus túlzások jellemzik ítéletüket: Pogány például pályája első szakaszában Csizmadia vagy Garami jelentőségét a Nyugattal szemben eltúlozta, igényeikben azonban nem tévedtek. A munkásságtól várták az új, művészetet értő, művészetet pártfogoló közönség kialakulását. A proletariátus „mecénási" szerepét a fiatal Vandcrvelde hangsúlyozta. A II. Internacionálé teoretikusainak, publicistáinak mindenekelőtt bizonyítaniuk kellett, hogy a marxizmus alkalmas a művészet jelenségeinek tudományos feldolgozására, ezzel egyszersmind azt is bizonyították, hogy a marxizmus nem csupán közgazdaságtan - ilyen szűkítő tendencia volt, sőt máig is előfordul -, hanem filozófia is. Ez különösen fontos volt a burzsoá nézetek, valamint a revizionizmus, kivált1950 íoo HIUNO: Naturalizmus motk>r n munkásmozgalom. Irodalmi tanulmányok. Bp. J tarom A megváltás fele. Kísérletek. 1910. 220. 7 VY1 l . r ' H,;ilmi h ' ,hor « as ts szocializmus. - Vallomások es tanulmányok. Bp. 1911. 50. v. m. MUCSE: Proletarszkaja poezija. Moszkva, 1919.
