Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

MÉCS LÁSZLÓ SZÉTSZÓRÓDÁS UTÁN Ady Endre emlékének Évezredes dicsőség szent hegyének fennsíkjain a Fátum feketéllett... Vihar dudáján szól egy rontó ének: roskadt karámban megromlott az élet s vad kánkánt jár a megkergült Akol... Évszázados bűnök méreg-virágos lejtője hívta a megbomlott nyájat: vakon rohant, a lejtő boszorkányos törvénye vitte s vitték átok-szárnyak a szörnyű széjjelszóródás felé... Alpásztorok dicsőséget daloltak, kicsiny tilinkók részegen süvöltve, dicsérve délibábot, hímes holdat, megjósolták, hogy most a magyar földre leszáll az álmok arany-korszaka... - Nagy átkok zúgtak, fájdalmak jajongtak a te Kassandra-szájú furulyádon... Utolsó nagy prófétája fajodnak halotti torra készitgetted vádlón: Mivel a véget látnod adatott... Együtt futottál végzetes fajoddal bűnök lejtőjén őrült látomással, a végtelent betöltve bősz jajoddal... - Aztán megálltál dacos torpanással: hagytad, hadd menjen végzete felé... Hadúr engedte: szétszóródott népe... Te még hitetlenségből, fájdalomból fekete máglyát dacoltál az égre, így szóródtunk szét a közös Akolból a Mózes oszlop máglyás fényinél... Kis próféták meglopták hősi máglyád: s kis rémségek rozséit gyújtogatva bagolytorokkal a halált kiáltják... - Pedig nézz szét: a szétszórtak csapatja bárhogy adódik, életet akar! 97