Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

LÁSZLÓFFY ALADÁR ADYVAL TÜZES SZEKÉREN Az Úr Illésként elviszi mind. Kiket nagyon sujt és szeret: Tüzes, gyors szíveket ad nekik, Ezek a tüzes szekerek. Itt por, ott füst, valaki álruhában így őszönként, tavaszonként visszajár a tájra, akácfák csontjaiba temetve hajdani fia az égnek, a földnek, bús, bocskoros, lelkétől-nemes, mint azok az önmagukat tüzes trónra emelő magyar parasztkirályok, lehet, hogy valaki álruhája most is a testem, mely akár költőt is befogad, és el se engedi, miután elállt a nagyidő, akkor se, mikor már hajnalodik, akkor se indulhat tovább, csak nyomai vezetnek eddig: a Földön minden csillagpor, pereg a homlok-óra, testből lélekbe pereg; de hasonlít-e egymáshoz a sárkány tizenkét fejének tizenkét arca ? rendre idehúzódott mindenik több-Napos, több-Holdas rokonom, a szülőföld is, az idő is kinek-kinek otthonos egyszer: amikor él, de el nem szabadul többé, ha elég hosszasan bele átkozza magát a vagyok-vizébe, a voltam-szelébe, a teknősbéka is örökös arkangyal a maga tengerében: repül; lassú tánca a mindig csak félig megművelt ugarnak felveti valaki-versek, örökre-mondatok csontjait az ingerül: óceán olvasott felszínére, hol szülőföld hullámzik egy világ tetejére terítve: a csipke, a nyelv csipkéje, ez az emberi ajkon a semmiből lett semmi, a semmiből lett minden, a mindenből lett semmi, hol semmiből akármit venni és lenni a legtisztább dicsfény-veszély; a semmi mártírja a költő, kiből a józan polgárt, a hazafit, az ifjút, a férfit, a halhatatlant külön-külön öli meg valami időre-hasonlító méreg; mégis egyetlen kívánsága ez az egyszeri semmi, ez az akkori minden, egyetlen szövetsége ez a sok; és megannyi igen, és ugyanannyi nem, és ezek az igenek s nemek együtt legelésznek a világ összes színhelyein, azokon a vulkáni dombokon, melyeken csipkébe csavarva, csecsemő-édesen alszik és ébred a világirodalom, hát csipkébe pólyálva ébred a világra ő is, aki még megszületni is türelmetlen, hát még élni és meghalni, mikor annyit kellene végezni közben, inkább és helyette, hogy inkább nem-élni, vagy akár élni is, csak meg nem állni! valami bégető ágyúdörgés vagy nyavalygó harangszó figyelmezteti ^ 89 ^