Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

BÁNYAY KORNÉL EMBER Arcélével világokat hasított, kalászt rejtő dús magokat vetett. A csendből alig horkanó időben ő volt a szó, a tett! Idők párkányán ült és arca mélység örökké zajló örvényén borúit. Szeméből holnapok hajoltak és feltornyosúlt a múlt. Ő sírt, ha sírtak és ő kacagott, bujkált minden örömben mint zene. Elszunnyadt dolgok kiáltása volt ő: szépségek istene! A teste rom s mégis hegyormokat gurított és ő vont fólénkbe napot, Mint förgeteg sustorgott ránk a csönd, midőn elhallgatott. Nem zárja sír, mert bennünk újra ring bölcsője és ő alattunk az út s kik kővel verték, most remegve szórnak sírjára koszorút. 18