Vezér Erzsébet - Maróti István szerk.: Adyra gondolok. 125 vers Ady Endréről (PIM, 2002)

Előszó

VERESS MIKLÓS ADY-KÉP CSOLNAKKAL ÉS LOVAKKAL Fehér fehérben: megcsalt fák köröttem talpig fagyokban és mégis virágban mert bennük rend van gőgös és hibátlan de én csak egy tűzfalnak nekidőlten nézem hogy mik fagynak el a világban és milyen halottak csíráznak a földben Hogy majd virággá nyíljanak fölöttem Fehér fehérben: fotográfia és könyörtelen gépi lencseszem nézi hogy kinek meg kell halnia nem váltja meg se láz se szerelem s halottas ágya Szent Csolnak maga időhabon a Nagy Holt-Tengeren: előlünk egyre messzebbre sodorja és hitté rejtegeti valaki azt hinném isten - isten hogyha volna és istenéhez juthatna Ady: nyomában lelkünk lassú rossz vitorla amely utói már sosem érheti Amíg csak tor jön minden régi torra Fehér az arc az ágy és még fehér a rács a szabadságba nyugvó arc mögött De mintha egy irgalmatlan kovács zengetne üllőt fujtatna ködöt hogy hallgassa a tüzes patkolást ki leikeink nyergében megszökött az eltévedt és kegyetlen lovas űz visszafog nádakat tépne kardul káromkodó szava a zablavas mely fogaink közt élesen csikordul: ki haraphatja szét ti kanca-árvák ki veti le az országos mocsárba ki bírja még az örök Ady-vágtát és lápba dőlni vele ki a gyáva ki sajdítja hogy ügetés a törvény ki kétli hogy tüzelni hágni - érdem ki horkan hogyha vezetget lidércfény és zabot falni hiába - herélten