Kovács Ida: Ment-e a könyvek által a világ elébb? 26 vers Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulóján (Budapest, 2001)
Lackfi János: Mentem elébb
lába-közénél izgatóbb szoros? Ha zuhanyozni alá beállók, mint göndör, porcukrozott darált-mák-tömeg, ömlik rám a dömpernyi sódernél töményebb betű-tenger, csillámszőrös sok egysejtűje kitölti légutaimat, masírozik szürkülő ereimben az agy s a szív felé. 2. Én olvasom, csak olvasom, piroslik, véres, mint a som, a mások sorsa, Anyegin a jeges tóban már megint derékfájást szerzett, forog a regény, mint folyón pirog, és benne Sólyomszem vagy épp Huckleberry, a tóvidék tágul, forgóin turbinák pörögnek, mind-mind más világ, kikecmeregni nincs se mód, se szer, járok katód s anód közt té s tova, igaz való Ivanhoe kürtje, a faló, mert legruhább az álruha, Holdra szálló vaskapszula, s mint Szindbád mája, nehezül bricska-fedél ég-peremül, nyakam elalszom, odakinn fejet lemetsz a guillotine, Valjean mászik börtönfalat: mind a tíz körmöm behasad, vajúdva bennem hentereg egy nő, megszülni Tristramet, ha szólok, lüktet a mese mézga-folyás száj herpesze, izzik a régi napihír, jobban, mint mit a lap ma ír: a világ sehová se vitt, de a könyv a fájdalomig. 30
