Bálint, nevezetben ki voltál Balassa : magyar költők versei Balassi Bálintról (Budapest, 1994)

Nézegeti magát benne... Hajh, bár gyorsan tova-menne! De kis felhő nem megy tova: Mert engemet megpillanta, S bánatomtól borúsodik; Halványúl a nap sugára: S búm sötét felhő-alakban Ráborúl a láthatárra... Könnyeimtől megárad az Óceánnak habja, Zajdul a viz, reng a hullám, Rajta ütvén, rázúdulván Vad szelek haragja. Sóhaj imtól lanyha szellők Zivatarrá válnak, Ott süvöltve habjain a Duzzadó vizárnak. S én ülök a tenger partján, Hallgatom: mint zúg a hullám Ahogy a vész fölkavarja; S bebámulok a viharba... Eszembe jutnak a régi csaták Midőn védettük az árva hazát; Búg, bömböl az ágyú, a puska ropog, Döngő buzogánytól A paizs öble dobog... Villám-paripák, Harcos daliák Véres port vernek az égre: Bátran rohanók Villámló fegyver elébe... Kürt harsog, a tárogató dala zeng, Ágyú-dörögéstül a föld szive reng. Hah! reszket az ellen tábora már! Győz a magyar, a diadalmi csatár. Hull a török, a csata vérmezején Holttesteken át robog a hadi mén; 45