Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Maróti István: Illyés Gyula és a kultúrpolitika

perspektívát jelezni kell [...] Végre marxista-leninista értékelést kell adni erről a csoportról [...] Helyükre kell tenni őket és meg kell mutatni, hogy a néptömegektől már eltávolodtak."

2 A népi írókról megjelent 1958. évi állásfoglalással a Magyar Szocialista Munkáspárt látszólag elérte a kívánt eredményt. Az írók többsége tisztázta magában, hogy mit gondol a történtekről, hogyan ítéli meg a tegnapot, részt vállal-e és milyen mértékben, valamint milyen módon a pártpolitika alakításában. Széles körű vita kezdődött, de voltak, akik ezzel nem értettek egyet, mások hallgatásukkal tiltakoztak. Gombos Gyula, 1966-ban írt kommentárjában (megjelent A történelem balján című kötetében), a következőképpen vélekedett az állásfoglalásról: „Látnivaló: a Párt irodalmi vádiratát kiszámítottan úgy fogalmazta meg, hogy az bármikor átalakítható legyen törvényszéki vádirattá. A megfélemlítés szándéka tehát nyilvánvaló! Ez még jobban kitűnik a pártdolgozat befejező részéből, mely már egy esetleges bírói ítélet indoklásaként is olvasható: a népi írók fölött a magyar nép mondott »elmarasztaló ítéletet« azáltal, hogy szembefordult az ellenforradalommal. A Párt tehát nem tűrheti, hogy a népi írók, mint politikai tömörülés és irodalmi csoportosulás, szervezkedjenek; és felszólítja őket az önvizsgálatra és a hibás nézetek megtagadására. Vagyis arra, hogy játsszák el a Párt kielégülését szolgáló, de annál megalázóbb színházat: gyakoroljanak önkritikát."

3 E kényszerű helyzetben, amikor az új hatalom képviselői, a szimpatizánsok és a karrierlovagok vállalták a történelmi helyzetben való mielőbbi alkalmazkodást, Illyés is válaszút elé érkezett. Megtagadnia nem volt mit, de a kéziratait kémlelő szerkesztői tekintetekből láthatta, hogy saját múltjáért neki, a szocialistának is fizetnie kell. Ekkor Illyés felkeresi Aczél Györgyöt. A beszélgetésről Aczél feljegyzésében 1959. január 15-én - egyebek mellett a következőket írja: „Illyés Gyula kérte, hogy számára fontos ügyben felkereshessen. Elmondta, hogy kérést akar a Párt felé előterjeszteni. Miután 1927 óta egyfolytában 1957-ig állásban volt, [...] szeretne újra állásba kerülni [...] nem akarja azt érezni, hogy ő csak az irodalomból él. Szeretné, ha nyugdíjjogosultságát nem veszítené el [...] Kifejtette, hogy a népi írókról szóló állásfoglalásunkkal miért nem ért ő egyet. Ugyanakkor bejelentette, hogy most már egészségi állapota is javulóban van, lassan elkezd dolgozni [...] Az egész beszélgetésben az elmúlt néhány hónappal ezelőttihez képest Illyés sokkal »rugalmasabb« és engedékenyebb volt. Általában mindig különbséget tett a politikai és gazdasági eredmények, sőt a kulturális eredmények és az irodalompolitika között, amivel ő nem ért egyet."

4 Illyés magatartása azonban, úgy tűnik, nem változott a Párt kívánalmainak megfelelően, ezért a kommunista aktíva előkészítő bizottsága megbízásából Király István 1959. május 29-én Tihanyban kereste meg Illyés Gyulát. Király a találkozóról egy feljegyzésben így fogalmazta meg észrevételeit (mellesleg megjegyzem, hogy ezen a napon Király Aszófőn Németh Lászlónál is tudakozódott hogyléte felől!): Illyés elmondta, „nem igaz, hogy ő a hallgatásával akar tüntetni. Megalázó feltételek nehezítik meg megszólalását [...] A népi írók értékelésével nem ért egyet, de nem azért, mintha a párttal állna szemben. Nem tudja elfogadni, hogy ő nacionalista 33