Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Mózes Huba: Illyés Gyula és Erdély. Illyés Gyula és Románia

is, egyének is szabadságukat. Szellem dolgában a lehető legnagyobb egységeket helyeslem, ez békítheti össze a félreértések miatt veszekvő népeket és egyéneket." 1945. augusztus 6-i bukaresti rádióbeszédében viszont már-már közhelyszerűen ható igazságot szögez le: „A Duna-völgyi népek csak akkor fognak békében élni, ha a maguk külön hazája fölé is megteremtik a demokrácia és szabadság közös hazáját is." 3 Már idézett, 1942-es naplójegyzetei is tanúsítják, hogy más etnikumúakkal szemben nincs benne elfogultság. Gyergyói látogatása alkalmával egy újságárus a jelenlétében förmed rá fölényeskedve az ugyanazon a buszon utazó román falusiakra, nyelvhaszná­latukat kifogásolva. A költő rendreutasítja az újságárust: „Nem nagyon udvariasan mondhattam meg [...], hogy csak a maga nevében beszéljen ilyen hangon [...], mert leszállt. Hátrafordultam a románok felé, odaszóltam, hogy csak folytassák: mindnyájan egyformák vagyunk." Talán éppen az elfogultság hiánya készteti Illyés Gyulát olykor általános érvényűnek szánt, szentenciózus fogalmazásra. Az általánosság, a szentenciózusság annak a jele, hogy bízik a gondok megoldhatóságában. A megoldást kívánja elősegíteni szerkesztőként is. Például azáltal, hogy az erdélyiek közül is minél több szerzőt igyekszik megszólaltatni a Magyar Csillag, majd a Válasz lapjain. Jellemzőnek találom a kolozsvári Lázár utcai Szabédi László-hagyatékban fellelt, 1941. szeptember 23-i keltezésű, rövid levelét: Kedves Barátom, igen örülnék, ha írásaiddal a Magyar Csillagot megtisztelnéd, s megkérnéd erre a fiatal erdélyi költőket is. Szeretettel üdvözöllek Illyés Gyula Nem távolodik el célkitűzésétől erdélyiekkel folytatott magánlevelezésében sem. Bartalis János hagyatékában bukkantam nemrég két Illyés Gyula-levélre a hatvanas évek második feléből. Mindkét levél a recepció rendkívüli készségéről árulkodik. A második egyúttal azt is tanúsítja, hogy Illyés Gyula mindig talált módot az erdélyi irodalom minél szélesebb körű népszerűsítésére. Az 1967. január 26-i keltezésű levél így hangzik: Kedves János, A mai délutánt veled töltöttem s egy kicsit ifjúságunkkal. Elolvastam szép kis kötetedet, azzal a különös élvezettel, amit a jól ismert versek újraolvasása szerez. És szívből, nagy szeretettel gratulálok. Az út, amelyet annak idején kezdtél, ma is épp oly izgalmas, oly lelkesítően üdítő. Az egyszerűben megtalálni a nagyot, az örököt: ez mégis a legművészibb teljesítmény. Örülök, hogy ez az út ilyen friss erőben tartott meg személy szerint is. Igaz szeretettel és nagyrabecsüléssel ölellek s veled együtt mind közös barátainkat Illyés Gyula 285

Next

/
Oldalképek
Tartalom