Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Varga Rózsa: Illyés Gyula és Forbáth Imre barátsága levelezésük tükrében

vált „szociálfasiszta" jelzőt. Illyést Bécsben Lukács figyelmeztetőleg óvta a szociáldemokratáktól, de ő továbbra is publikált a Népszavában, és indulása idején minden elérhető, nem szélsőségesen jobboldali orgánumban, ahol műveiben önmagát képviselhette. Ars poeticájuk szuverenitását mindketten következetesen őrizték. A húszas évek közepére kialakuló, majd egyre erősödő dogmatikus proletkultos művészeti-irodalmi eszményektől Forbáth is és Illyés is lényegében érintetlen volt és maradt. Immúnissá tette őket azzal szemben az átlagosnál magasabb műveltségük, intellektusuk s a modernizmusnak a múlt század végére visszanyúló, általuk ismert nemzetközi hagyományai. A cseh modernek Nezvállal az élen még akkor is védték az avantgárd művészeti forradalom szuverenitását a proletkultista kommunista ideológusok nyomásával szemben, amikor a francia modernek egy része is beadta már a derekát. Aragon már rég feloszlatta szürrealista csoportját, amikor Nezval dacból megjelentette a cseh modernek szürrealista kiáltványát (1934-ben), amely alatt Forbáth Imre neve is ott szerepel.

4

1 A harmincas évek közepére aztán Csehszlovákiában is ezrek részvétele mellett dúltak a szellemi ütközetek, nyilvános viták a dogmatikusan értelmezett szocialista realizmus és a modernizmus képviselői között, ami végül (1938-ban) ott is a szürrealista csoport feloszlatásához vezetett. Ez a küzdelem Forbáth Imrét arra inspirálta, hogy egy modern szocialista művészetelméletet dolgozzon ki, amelyben kísérletet tett a szocialista realizmus és a modernizmus elfogadható szintézisének megteremtésére.

4

2 Forbáth a zsdanovi művészetpolitika egyetemes triumfálása után több verset nem írt. Illyésnek a modernizmushoz való viszonya egészen másképpen alakult. Utaltunk már rá, hogy hazafiúi elkötelezettsége, elhivatottság-tudata, de emberi-költői alkatának determináltsága, erős racionalitása, költői szemléletének konkrét tárgyszerűsége miatt is. Párizsi éveire visszaemlékezve dadaista és szürrealista próbálkozásait, a valósághoz kötöttségét könnyed iróniával ő maga a következőképpen kommentálta: „Hasztalan feszítettem meg minden erőm, nem értem el, amire törtem, ahova példaképeim láthatóan oly könnyen felemelkedtek. Képtelen voltam mondataimat megszabadítani az értelem súlyos homokzsákjaitól; alant repültem, közelében a hitvány földnek... Elmém mintha tömlöcben ült volna; valahányszor felemelkedtem volna, a hajdani juhászősök szinte a bokámnál fogva húztak vissza a földre."

4

3 Természetesen írt Illyés Gyula modern és szürrealista verseket. Nem is keveset és köztük néhány nagyszerűt is, az irányzat ars poeticájának tökéletesen megfelelőt. Nagy részük az olvasók és a szakirodalom előtt is egészen a közelmúltig szinte teljesen ismeretlen volt (kötetben először a Haza a magasban [19721 függelékében jelent meg belőlük egy válogatás). Irodalomtörténeti értékelésükkel Béládi Miklósnak egy kísérletén túl

4

4 a szakma tudtommal lényegében máig adós maradt. Pedig Illyés költővé válásában, egyénisége kialakulásában a szürrealizmusnak - s egyáltalán párizsi éveinek - óriási szerepe volt. Belső gátlásait, alkotóerejét, képalkotó fantáziáját felszabadította, versalkotó módszerét hosszú ideig meghatározta. Bár első versei világszemléletükben, élményvilágukban mindenképpen közelebb álltak a bécsi magyar emigráció költészeti irányához, mint párizsi példaképeinek műveihez, de a szürrealizmus iskolájában szerzett készségei nélkül talán sohasem születtek volna meg tolla alatt például az ilyen sorok: 203