Tasi József szerk.: „Költő, felelj!" Tanulmányok Illyés Gyuláról (Budapest, 1993)

Csaplár Ferenc: Naplótükrök. Kassák és Illyés, egymásról

Csaplár Ferenc NAPLÓTÜKRÖK KASSÁK ÉS ILLYÉS, EGYMÁSRÓL A naplóíró élesebben, bátrabban fogalmaz, mint a publicisztikai írás vagy a tanulmány szerzője. Mivel följegyzéseit önmaga számára készíti, nem kell tekintettel lennie olvasói, szerkesztői elvárásokra, irodalompolitikai tilalmakra, kortársi érzékenységre. Szabad folyást engedhet érzelmeinek, papírra vethet eretnekségnek számító gondolatokat. S ha netán a majdani publikálásra gondol, aggályai eloszlatásához hozzájárul az a közfelfogás is, hogy e műfajban a szerző többet engedhet meg magának, mint más írásműben. Kassák és Illyés annak tudatában dolgoztak naplójukon, hogy följegyzéseik döntő többsége életükben nem kerül a nyilvánosság elé. Kassák naplóját, a Szénaboglyát szerzőjének halála után csaknem húsz esztendeig zárt anyagként őrizték. Illyés naplójegyzeteinek keletkezése és publikálása között is legkevesebb tizennégy esztendő az időbeli eltérés. Hogyan látták egymást a sokáig titokban tartott pillanatfelvételeken? Mi újat, fölfedezőt tudnak mondani egymásról az irodalmi köztudatban elfogadott, megrögzült portréjukhoz képest? Hogyan hagytak nyomot a naplók szövegén az esztétikai és alkati ellentétek, a friss és a régi viszályok? A naplóíró Kassákot 1955-ben a pályatársakról szólva mindenekelőtt az a kérdés foglalkoztatta, mit kell tennie az írónak és művésznek a diktatórikus uralmi rendszer viszonyai között, hol húzódik a határ az autonómia megőrzése és a behódolás között. A már hatodik éve belső emigrációban élő s a kultúrpolitika diktatórikus jellegét, a szembenállók megtörésére és megnyomorítására irányuló szándékát saját bőrén megtapasztaló Kassák szigorú ítélőszéke előtt a közszereplést s még inkább a közhivatalt vállalók szinte mindegyike könnyűnek találtatott. A Szénaboglyából összeállítható a korabeli kulturális élet negatív arcképcsarnoka. Súlyosbító körülménynek számított Kassák szemében, ha valaki - főleg, ha pályatárs volt az illető - hatalmi helyzetével visszaélve a hallgatásra ítélteket, a válaszolni, védekezni nem tudókat támadta meg. És erkölcsi tett volt a betiltottakkal való nyílt szolidaritásvállalás. Ebbe a negatív arcképcsarnokba Illyés is majdnem bekerült. A taktikai érzékkel kevéssé megáldott, az irodalom és művészet szabadságáért folytatott küzdelem egyetlen lehetséges formájának a nyílt konfrontációt tartó Kassák számára Illyésnek a lehetőségeket fölmérni és fokozatosan tágítani akaró igyekezete kezdetben gyávaságnak, rossz értelemben vett kétértelműségnek tűnt. Egyelőre nem sikerült 156