Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kiss Katalin: A Pandora Lepketánc-kriúkája
3Chx JCaialin na, szellemének ilyen halandzsái mellett válaszolatlanul is elhaladni, de itt, a nyilvánosság előtt, mégis megkérdem: ha a dráma alapfogalmain kívül akár az ecetgyártás alapfogalmait is tisztáznék, - vajon jobb darab lenne-e ezáltal a Lepketáncl Könnyed és szellemes Karinthy ebben a kis írásában: azzal az eleve elhatározott „könnyedséggel” és azzal a „szellemességgel”, amely - ha törik, ha szakad - mégis könnyed, mégis szellemes! Kezében kard - írja -, keresztülszúrhatná, felnégyelhetné, kizsigerezhetné vele a Pandora „fiatal kritikusát”, tetemét a kis színésznők magánügyeivel foglalkozó időszaki nyomtatványok homlokára szögezhetné - de nem, mégsem teszi! Kardját visz- szatolja hüvelyébe. Elfordul. Vár. Amennyire szokatlanul nemes ez a gesztus, ugyanannyira líra is. Tiszta líra, presztizsteremtő líra. Mert Karinthy nemcsak szépnek érzi ezt a gesztusát, nemcsak jónak látja eljárását. De jobbnak is, mint szembefordulni a nappali világosság fényében — a saját darabjával. Vannak helyzetek, amikor az ember megérzi, csak veszíteni valója lehet. Nem kívánok átsiklani a személyeskedésnek abba síkjába, amelyben Karinthy mozog. Csak furcsállom a nyilatkozatát és érthetetlennek tartom. Hangját pedig a magam és - azt hiszem, - a Pandora körül csoportosult írók nevében is visszautasítom. Az így írtok ti előszavában - mindenki emlékezhetik még rá - az őrmester úr céllövésre tanítja a regrutákat. A legények sorban hibáznak, az őrmester úr végre dühbe jön. Kikapja az egyik regruta kezéből a fegyvert és maga lő. De nem talál. Egy pillanatra elvörösödik, azután leküzdi zavarát. Az egyik legényhez fordul:- így lősz te! Másodszor is lő, de másodszor sem talál. Erre egy másik legényhez fordul:- így meg te! És sorra veszi mindegyiket. Végül — úgy hatodszorra - mégis talál. Diadalmasan felkiált.- így lövök én! Itt a vége a tréfának. De az élet néha továbbszövi, amit az irodalom elkezdett. S ebben a tevékenységben az élet nem is bizonyul olyan rossz szatirikusnak, mint azt a beérkezett szatíraírók hinnék. Azt tanácsolom Karinthy Frigyesnek - ha a tanácsadásra egyáltalán jogot arrogálhatnék magamnak -, nézze csak meg közelebbről ezt a hatodik lövést, nézze meg: hátha ez is mellé ment. Szabó Lőrinc: Karinthy, a kritika és az alapszabályszerű modernség28 Azzal a kritikával kapcsolatban, amelyet a Pandora legutóbbi számában Illés Endre írt Karinthy Frigyes Lepketánc című meglepően gyenge egyfelvonásosáról, Karinthy, ez az ötletmozaikmunkában aprózódó, de kiváló tehetség, mely oly “Pandora 1927. 3.SZ. 180-182. 34
