Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Bodnár György: A Niki az Új Hangban
Hodnár Qyörqtj állapotain vezet át, s a duzzogás, a sértődés és a félelem érzelmeit ugyanúgy kifejezi, mint az újra megtalált vagy kiküzdött harmóniát. Ez a fejlődésregény akkor válik drámaivá és tragikussá, amikor Niki gazdáját letartóztatják és hosszú időre börtönbe zárják. A kutya, amelyet az etológia törvényei szerint gazdáinak kisebb kedélyváltozásai is megviselnek, fokozatosan elveszti örömét és harmóniáját, játéka pótcselekvés lesz, egész személyisége frusztrálttá válik, s a hisztérikus kitörések után apátiába süllyed, elveszti élni akarását, s csendben elpusztul. A kisregény történetének már ez a vonala is elegendő lenne a diktatúra természetrajzának, erkölcsének és életellenes tragikus következményeinek kifejezésére. Mert a kutya és a gazda viszonyának realista ábrázolása is szükségszerűvé teszi egyik oldalon a lélektani folyamatot, a másikon pedig a társadalomtörténet bekapcsolását. Déry Tibor azonban - ugyancsak realista indítékkal — részletesen bemutatja e kamaradráma hátterét is. A Niki pontos kortörténet is az 1948 utáni időkből. Ember-főhőse értelmiségi kommunista káder, aki hisz az új idők közösségi eszményeiben és gazdaságfejlesztési terveiben. Először egy államosított nagyvállalat vezetőjeként működik, majd igazságérzetét követve olyan konfliktusba keveredik, amely kegyvesztetté teszi. Ezután lefokozásai talán érthetőek, de letartóztatása ugyanúgy a diktatúra irracionalizmusának megnyilatkozása, mint szabadulása. Az ő személyes társadalomtörténete mellett megjelenik a város elszegényedése és elkomorulása, s másrészt az embertelenné váló hétköznapi világ ugyanúgy, mint a kockázatot is vállaló segítőtárs, az egykori munkás. A kortárs és a mai olvasó érteni véli ennek a munkás-hősnek a felléptetését, de az a sejtése, hogy idealizált alakrajzát a sematizmus pozitív hősével szemben nem a realista igény szülte, hanem az avantgárd emléke. A szögletes és hatalmas erő, a kevésszavúság, a gyermeki jóság és tisztaság azt az irodalmi környezetet idézi, amely lehetővé teszi és igazolja a konstruktivista elvontságot. Egyébként azonban az egész kisregény realista alakzat, amelynek részleteiben és háttér-rajzában rejlenek a lélektani és erkölcsi megfigyelések ugyanúgy, mint a történelmiek. Az elbeszélő pontosan közli az 1948 utáni politikai, társadalmi és gazdasági eseményeket, amelyek azonban nem csupán történelmi hátteret alkotnak, hanem a főhős személyes történetének fordulatait is felidézik. Ancsa, a kisregény főalakja — azáltal, hogy kiemelt káder, aki a soproni főiskola katedrájáról kerül át egy fővárosi gépgyár igazgatói tisztségébe - a történelem és a névtelen emberek életének határán helyezkedik el, és sorsa mindkét irányban tovább vezető összefüggések függvénye. Tehát azt a közepet testesíti meg, amely Lukács György esztétikai gondolatmenetében a partikulárist és az általánost köti össze. Emellett Ancsa körül az egész életben is megszűnnek a határok a személyesség és az általános kortartalmak között: a diktatúra az egyes ember bőréig jut el az osztályharcban és elvont dogmáinak megvalósításában. Ancsát az ideális eszme, az utópia és személyes előtörténete tette kommunistává. A személytelen elbeszélésbe foglalt felsorolásszerű előtörténet politikailag is köztes alaknak mutatja. Nem karrierista, hiszen vájár fiaként és friss diplomásként 1919-ben lépett be a kommunista pártba, ezért később évtizedes koplalással fizetett, s a világháború kitörésekor a Szociáldemokrata Pártot vállalta. S hogy 96
