Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Poszler György: Feletet - mire? A „Déry-vita” dilemmái
rßo»xler (fofärqtj Vagy hibás a pártábrázolás. Az utóbbiról van szó. Kópé Bálint kiváló munkáshős. Fejlődése normális logikája a párthoz vinné. De Déry keresztezi, nem engedi érvényesülni hős fejlődésének normális logikáját. Visszafogja hősét, azzal, hogy nem találkozik. Sőt: megrágalmazza hősét, azzal, hogy nem találkozik. Nyilvánvaló: nem a reális volt vagy van kéretik számon. Hanem az ideális lesz vagy legyen. Nem a valóságos realizmus, de a forradalmi romantika. Amely - tudjuk - csírájában is meglátja a jövőt. A szürke mában a fényes holnapot. A párt nem lehet a periférián. Nem lehet, hogy szűklátókörű, szektás módon viselkedik; nem lehet, hogy az áruló Ocsenástól vezettetik - ama bizonyos, szociáldemokrata teadélutánon. Ahol - éppen ezért - nem vonzza, hanem taszítja Köpe Bálintot. Furcsa szempont ’52-ben. Nemcsak előrenéző, de vissza is forduló forradalmi romantika. Az egykori illegális párt glorifikálása? Amikor egykori reprezentánsait vagy kivégezték (mint Rajkot), vagy bebörtönözték (mint Kádárt). Tehát végzetesen elrontott emberformálás. Főként Farkas Zénóról van szó. De Nagy Júliáról, kettőjük viszonyáról és Eszterről is. Mert a professzorban túl sok az érték, hogy a polgári rothadás hordozója lehessen. És túl sok az értéktelenség, hogy polgári-értelmiségi útitárs lehessen. Nemcsak túl sok az értéktelenség. De züllött is. Itt áll meg a paradigmán kívül, bűvköre előtt vagy után gondolkodó normális értelem. Mitől züllött? Attól, hogy rossz társadalmi közérzetből fakadó indulataiban olykor iszik? Attól, hogy negyven valahány éves nőtlen emberként szeretője van? Úgy tűnik, itt tűnik leginkább úgy, hogy a kritika szerzője, a filippika szónoka mit sem ért Déry legjobb figurája megjelenítésének írói bravúrjából. A rendkívülivel nem tud mit kezdeni. Nem fér a paradigma sémáiba. Sem a típusba, sem a perspektívába, sem a realizmusba, sem a romantikába. A típus a fő gond. Mert ha kevés benne az egyéni, akkor átlagos. Ez pedig nem jó. Ha túl sok benne az egyéni, akkor különc. És ez sem jó. A tudós nyilván az utóbbi. Tehát nem fér bele. Ahogy Nagy Júlia szerelme sem. A kommunista diáklány nem lehet példakép. Mert beleszeret zseniális tanárába? E tapasztalati-lélektani képtelenségtől még a kritikus-szónok is visszariad. Azért, mert nem hősies pártmunkájában, hanem esendő szerelmében ábrázoltatik. Tehát nem fér bele Farkas Zénó, Nagy Júlia és kettőjük szerelme sem. És itt van még Eszter. A tudós régi szeretője. Aki egyszerűen - minden esztétikai árnyalás és pszichológiai finomkodás mellőzésével - ringyónak nyilváníttatik. Mert nagyon alulról jött, élvezi az életet; szereti a szerelmet? Romlott? Lehet. De oly egészségesen, életvidáman, őszintén, játékosan romlott, ahogy a maga paradox voltában csak a legnagyobbak szoktak ilyet teremteni. Ám a paradigmának nincs érzéke az életvidámsághoz, játékossághoz, paradoxiához. Marad tehát komplikálatlanul ringyónak. Ahogy a kisstílű mérnök és a megalázott kispolgárlány szerelme - Örkény nem túlságosan sikerült, mégis botránykővé vált korabeli novellájában, a Lila tintában - is egyszerűen prostitúció. Miért? De ne firtassuk a paradigma szimpla-primitív titkait. Tehát elviselhetetlen polgári moralizálás. Mert Köpe Bálint mereng: minden polgár romlott, minden proletár hibátlan, minden lázadás igazságos? Ez pedig gyengíti osztályösztönét. Visszafogja osztálytudata alakulását. így moralizáltak már A befeje90
