Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Tamás Attila: Déry Tibor prózája mint a magyar irodalmi másodmodemség része?
(cTamáy cÂltila te eredetileg, hogy el fogja érni a levillanó kést, s csak úgy ugrott utána, mint a teniszjátékos az elérhetetlen labda után: ösztönszerűen és egy kissé azért is, hogy bebizonyítsa játékostársának, közönségének és önmagának jóakaratát és semmi fáradságtól vissza nem riadó áldozatkészségét. Amikor azonban a kést testében érezte, mint egy ütést, arca oly különös, csodálkozó kifejezést öltött, mint egy gyereké, aki jókedvűen, mit sem sejtve szájába vette az orvosságot, de mire ráeszmél, hogy az keserű, legszívesebben elsírná magát... Akár szándékosan fogta fel a szúrást, akár véletlenül szaladt belé a kés, maga sem tudta, s nem is igen törődött a megkülönböztetéssel, a tényen az utólagos felismerés mitsem változtatott...” - Nem kevésbé komplex - és mindenképpen filozofikusabb - Péter elhúzódó haldoklásának, majd a fia haldoklását, utóbb holttestét látni készerülő anyának a megjelenítése, vagy a fiú jelképpé transzformálódásának elemző megfigyelése sem. (Lőrinc számára lesz jelképpé.) De bízvást odaállítható az idézett rész mellé a hozzátartozóit egymás után elveszítő, otthonát-országát elhagyni kényszerülő anyának a megörökítése is, határt átlépő sorsváltó helyzetében. (Lélektani, gondolati, szimbólumalkotó vonatkozásaival.) Pomogáts Béla Déry-monográfiájában az adott társadalmi rendszer mitológiájának a megalkotásaként jellemzi A befejezetlen mondatot, a regény architektonikus, mérnöki pontossággal való megépítettségéről is szólva. (Déry Tibor. 1974. 76-80.) Az előbbi karakterizálás főként a regény építményének monumentalitására utalhat, az utóbbi némiképp a kiszámítottságára, részben esetleg érezhető megtervezettségének, a nyelvi anyag kimunkáltságának érzékelhetővé válására vonatkozhat. A regény által keltett nagyság-benyomás nem kizárólag a szereplők sokaságából és tevékenységük szálainak messzire nyúlásából adódik: a nyelvi kimunkálásnak az a sajátsága is belejátszik ebbe, hogy az elbeszélés folyamán rendszeres az elbeszélés szorosabb világának határain túlmutató párhuzamok szerephez juttatása. Ezek a különböző funkciók összességükben egyfajta gazdagságélményt keltenek - más szóval: az élet gazdagságából tudnak valamennyit érzékeltetni -, másfelől a regény „nem természetes”, határozottan „művi” jellegének kialakításába is gyakran belejátszanak. Gondolhatunk itt olyan jellemzésrészletekre is, amilyenben Déry Elemért (Lőrinc unokatestvérét), másrészt Rózsánét (Péter anyját) részesíti: „Mint egy csúnya asszony, aki rövid időre megszépül, ha szerelmes lesz, és szíve, teste öntudatlanul később is megőrzi rövid tündöklésének fényét, Elemér jobb, értelmesebb s tudatosabb polgár lett azáltal, hogy kezdetben rossz polgár volt: fiatalkori önzetlenségének visszfénye rajtaragadt az államtitkári arcon. A mozgalom, mint a boldogtalan szerelem, ha megzavarta is egyensúlyát, megmozgatta lelkének minden tartalékát, minden resten elfekvő erejét, s keményebbé tette, mint amilyen volt, szenvedélyesebbé, mint amilyen lehetett, s emberibbé, mint amilyennek lennie adatott (Id.mű 345.) A határon átlépve hazáját elhagyó Rózsánéról viszont azt tudjuk meg, hogy „ ... érzelmes és közönséges lett, mint a többi kis proliasszony, akiket azelőtt megvetett, ha sírtak,... ha a tapasztalat most meg tudja alázni, s könnyei kiáztatják belőle azt a késhegynyi mérget, amely eléktelenítette egyébként tisztán tartott szívét, meg fog nőni, benső házatája ápoltabb s csendesebb lesz, és kegyetlenségében is emberibbé válik ... olyan 59