Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Görgey Gábor: Megnyitó a Petőfi Irodalmi Múzeum Déry-kiállításán
Qer<iey ívűkor Görgey Gábor: Megnyitó a Petőfi Irodalmi Múzeum Déry-kiállításán Tisztelettel köszöntőm Önöket hölgyeim és uraim. Én nem vagyok előadó, én csak meg fogom nyitni ezt a nagyszerű rendezvényt, aminek sok okból örülök, először is azért, mert atyai jó barátom volt Déry Tibor. Másodszor pedig az írók életében van egy nagyon kellemetlen félmúlt, még egészen nagy, világhírű írók esetében is: meghalnak, dicsőségben, fényben, világhírben és néhány évig még „lecseng” - hogy úgy mondjam - a hírük, népszerűségük, olvasottságuk, majd elkövetkezik egy pillanat, amikor félmúlttá válik az életmű, a kolportált irodalom berkeiből kikerül. Aztán valamikor ez megszűnik, de törvényszerűsége nyilvánvalóan nincs. Bemard Shaw-val is megtörtént ez, aki hihetetlen népszerűségű életművet hagyott maga után, populáris volt, mégpedig olyan értelemben, hogy a legmagasabb elitkultúra ugyanúgy elfogadta, mint a legegyszerűbb színházi néző, és ő is keresztülment ezen, talán még egy kicsit benne is van ebben a bizonyos félmúlt-időszakban. Déry Tiborral is megtörtént ez, eltűnt a látókörünkből, és sorolhatnám még néhány kortársát, akik ebben a kellemetlen félmúltban élnek, illetve halnak éppen; ezért nagyon fontosnak tartom, és nagyon örülök neki, hogy ezt a konferenciát megrendeztük, amely megpróbálja fókuszba állítani e nagyszerű életművet. És talán nemcsak ebben a szűk körben marad meg mindaz, ami itt majd el fog hangzani, hanem lesz egy kisugárzása is, és lesznek kiadók, melyek felébrednek ebből a félmúlt-álomból, és újra felfedezik maguknak Déry Tibor életművét. Idefelé jövet azon tűnődtem, hogy mi volna az a trambulin, amire ezt a nagyon rövid bevezetőt ráhelyezném. És eszembe jutott egy analógia, amit megosztok Önökkel. Az jutott eszembe, hogy Déry Tibor tulajdonképpen a magyar irodalom Károlyi Mihálya. Olyan értelemben, hogy Károlyi nyugodtan élhetett volna a maga gazdagságában, az arisztokraták megszokott és kényelmes életét élve, és mégis azt a sorsot választotta, amit választott, mindenekelőtt felosztotta a birtokait. Déry Tibor is választhatta volna a kényelmes polgársorsot, de nem azt választotta, hanem úgy döntött, hogy ő rosszul érzi magát abban a társadalomban, amiben él, és az ő polgári kényelme, gondtalansága és jóléte nem elég ahhoz, hogy ő ezt elfogadja. Bekapcsolódott a baloldali mozgalmakba, mi több, azzá vált, ami ma szidalomszónak számít, de a történelembe helyezve nem maradhat mindig, mindenkor szidalomszó: kommunista lett. Egyébként abban az időszakban, a 20-as, 30-as években, amikor Európa java értelmisége, ha nem is kimondottan kommunista, de erőteljesen baloldali meggyőződését hangsúlyozta és képviselte. Hasonlít ez a két sors abban is, hogy először is Károlyi rövid őszirózsás polgári forradalma és a polgári kormány rövid élete után hosszú, hosszú emigráció következett. Ebben az emigrációban is meg lehetett volna telepedni, nyugodni, nemzetközi híre volt, megbecsülték, minden küzdelmessége ellenére valaki volt, számított a nemzetközi politikai életben, tehát - hogy úgy mondjam - berendezkedhetett volna ezzel a nimbusszal, mint nagy emigráns. De 1945 után mégis újra próbálkozott, és újra szerepet vállalt, ugyan219
