Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Kerekasztal-beszélgetés: Eörsi István és Litván György visszaemlékezései - Pomogáts Béla, Tverdota György, Botka Ferenc és Veres András hozzászólásaival
JCerekiii nAnl-hti zéígefh Palmier-t, egy francia írástudót, a 68-as diákmozgalmak egy elemzőjét-krónikását kellett elkísérnem erre az estére. A diákok valami olyasmit vetettek Déry szemére, ami ma itt is elhangzott, hogy hát miért nem harcol, miért nem vállalja az ellenzékiséget a rendszerrel szemben. (Ekkoriban csírázott ki a későbbi polgárjogi ellenzék.) Déry a diákoknak elsütötte a már máskor is emondott poént: „Ugye - kérdezte -, ismerik az öngyilkos utcaseprő búcsúlevelét? Söpörtem eleget, söpörjön már más is.” Szerintem ebben a válaszban is nagyjából igaza volt az írónak. Senkitől nem lehet elvárni, hogy mindhalálig tartsa kezében a söprűt. Ha másról, másként akar írni, ehhez is joga van. Palmier-t azért említettem meg, mert a francia értelmiségi például a legnagyobb respektussal beszélt az akkor francia fordításban frissen megjelent Cher beau-pére-rő\, a Kedves bópeer-ről. Neki, a Marcuse-könyv írójának ez a regény elég jó volt, nem tartotta hanyatlásnak. Nekünk sem kellene túlteljesíteni a kritikát, nem kellene túlzott szigorral eljárnunk vele szemben. Nem kellene esetleges emberi gyengéit számon kérni irodalmi művein, ahogy erre itt Pomogáts Béla is figyelmeztetett. Pomogáts Béla előadásában, érzésem szerint, icipicit heroizálta Déryt az 56-os, meg az azt megleőző közéleti tevékenysége miatt. A jelenlvők bizonyára olvastak történeteket arról, hogy az író ezekben az években is kicsit életidegen, arisztokratikus allűrökkel élt. Közéleti megnyilvánulásaiban egy kicsit „Tasziló” volt, kicsit nevetséges volt már a Nagy Imre-féle ellenzék szervezkedése idején is. Megvolt benne az ellenzékiség éthosza, a hatalommal szembeni állásfoglalás bátorsága, de meg kellett neki magyarázni, hogy ne ebben vagy abban a részletkérdésben akadékoskodjon, hanem nagy ügyeket tegyen szóvá, például a Bartók-kultusz helyzetét. Ezzel szemben ki lehet játszani a börtönben tanúsított viselkedését vagy „gyávaságát” a hatvanas években. Holott nem annyira az ő magatartása, hanem e magatartás megítélésének nézőszöge változott meg gyökeresen az eltelt évek és a bekövetkezett történelmi események folytán. 56 után a gikszereit vesszük észre, 56 előtt pedig egyoldalúan a heorikus gesztusait, holott ténylegesen magatartása sokkal folytonosabb volt ennél. Nem kellene felstilizálni korábbi, és rosszhiszeműen megbélyegezni későbbi megnyilvánulásait. Botka Ferenc: Teljes mértékben egyetértek Pomogáts Béla és Tverdota György hozzászólásainak a szellemével, amelynek értelmében: életrajzi legendák helyett az irodalomtörténetnek az életműre s a tényekre kell figyelnie, s azoknak a kor irodalmi folyamataihoz való viszonyításában kell keresni a maga erkölcsi, legfőképpen azonban esztétikai fogódzóit. Ehhez a magatartáshoz, a tények tiszteletéhez kapcsolódva szeretnék röviden reflektálni Litván Györgynek arra a megjegyzésére, amely szerint szabadulása után Dérynék az lett volna a hivatása, hogy megírja politikai életútját egy „56-os regényben”. S mivel ezt nem ette meg, „elvágta magát a történelemtől és egész saját múltjától.” - Eörsi István autó- és rámhistóriáinak utána kellene néznem, nem szeretnék pontatlan vagy félrevezető adatokra hivatkozni. Ami viszont Déry alkotói „mulasztásait” illeti - nagyon röviden emlékeztetnék a következőkre: 186
