Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Tverdota György: A fiatal Déry irodalomszemlélete
''Jtmtlo fa (jiiörtítj utolsó nemzeti leoltó' című írásában a „faji irodalommal”, az Amerikai magyar költészet című vitacikkben a „nemzeti irodalommal” szembeállított egyetemes igényű és osztályharcos szellemű irodalom időszerűsége mellett foglal állást,3 amelyre Magyar- országon Kassák iskolája mutatott példát. Említett személyes kánonjában a felsorolt Nyugat-beli szerzőkkel egyenrangúként sorolja föl Kassák Lajost is, akinek aktiviz- musa útkeresésében fő tájékozódási pontként kínálkozik számára. Végső soron tehát már kezdetben köztes álláspontot foglal el a modernség két nagy hulláma, az eszté- tizálás és az izmusok között. Ebből a termékeny pozícióból egyaránt kritikai attitűddel tekint hátra is és előre is. Mielőtt az irodalomról alkotott nézeteit áttekintenénk, célszerű Déry kritikai alapelvét, majd társadalomképét szemügyre venni. Az előbbinek a mi szempontunkból legfontosabb eleme az, hogy a kritikusnak kötelessége számon kérni a művésztől a közösségért történő felelősségteljes cselekvést, mert „a művész világszemléletébe... organikusan beletartozik kora társadalmi problémáinak kritikája”. Következésképp „a kritikus ne riadjon vissza attól, hogy a legnagyobb emberi problémák súlyos törvény- könyvével kezében lépjen a mű elé”. Ugyanakkor fölteszi a kérdést: „De hát szabad- e művésznek, költőnek, szabad-e Babits Mihálynak a szemére vetni, hogy nem eléggé képzett szociológus, s hogy nem látja meg a társadalmi nyomorúságok eredendő vétkét?” A kérdésre határozott „Nem!”-mel felel: „A művész teljesen szuverén, és senkinek nincs jogában szerepét, feladatát s célja választását meghatározni vagy befolyásolni - senkinek, csak saját magának!”4Déry kritikusi következetessége javára kell írnunk, hogy ezt az elvet lényegében egész további pályája során érvényesnek tekinti. Az elv gyakorlati megvalósítása nem jelent kevesebbet, mint hogy a méltatott műveket poétikai szempontból elemzi, és esztétikai teljesítményként ítéli meg. Mindazonáltal, s ez is az író makacsul visszatérő „rögeszméje”, „a kritikának” szerinte „manapság nem csupán nyelvészeti feladatai vannak”, „nem filológiát csinál ő akadémiai önképzőkörök számára”. A filológia Déry számára mindvégig fényűzés jellegű tudást, a műveltség öncélú fitogtatását, a tudni nem érdemes dolgok foglalatát képezi: „Nem akarunk filológiai dolgozatot adni”, „hiába tanítják a klasszikusokat és a filológia antidiluviális kőtábláit”, „kit érdekel filológia és irodalomtörténet” - írásaiban lépten-nyomon ilyen kijelentésekkel találkozunk.5 Az író és kritikus eredményességét egyaránt az méri szemében, mennyire sikerült hozzájárulniuk egy új, etikus kultúra létrehozatalához. Déry nagyon határozott kritikai elgondolást nyilvánít a világ jelenlegi állapotáról, s arról, hogy a társadalmi és kulturális fejlődésnek milyen irányban és milyen tempóban kell folytatódnia. A művek ezzel a jelennel szembeni állásfoglalásokként jönnek számba tartalmi üzenetükkel és formakultúrájukkal egyetemben, s értékmérőjük az, hogy elősegítik-e vagy hátráltatják az emberi közösség jó irányú kibontakozását. 3 Déry Tibor: Az utolsó nemzeti költő. In: Botladozás. 1. köt. 563., 564., Déry Tibor: Amerikai magyar költészet, uo. 254., 256. 4 Déry Tibor: Babits Mihály: Nyugtalanság völgye. In: Botladozás. l.köt. 283., 282., 284., 285. 5 Déry Tibor: Amerikai magyar költészet. In: Botladozás. 1. köt. 260., 256., Nyugtalanság völgye. In: Botladozás . l.köt. 282., 289., Új irodalom elé? In: Botladozás. l.köt. 247. 17
