Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje. Megfelelések Déry Tibor A napok hordaléka című könyve és Márai Sándor naplói között
Jlőrinemj TCuba sen...” (308.), apokalipszis-víziójának elemeit rendre a „kapitalista” országok és az úgynevezett harmadik világ szolgáltatják... A végítélet azonban nem különböztet szocializmus és kapitalizmus közt; egyetemlegesen érvényes: „Rögeszme; amennyire értelemmel lemérhető, az ember vesztébe rohan. Reménykedni csak egyben lehet: a katasztrófában. Abban, hogy az ember megcsömörlik önmagától, és egy halálugrással váratlanul letér az útról, melyet úgynevezett fejlődése kijelölt számára. Vagy hogy a természet megun bennünket, és lefogja ostoba handabandáinkat. Mindkét esetben remény van arra, hogy az emberiségnek egy része életben marad. Amely aztán kezdhetné elölről ... mit?” (238-239.) - illetőleg (játékos megfogalmazás, keserű konzekvencia): „Már csak az ég segíthet. Az angyali seregek, a hatszárnyú szerafimok, a sokszemű kerubinok kegyeibe ajánlva magunkat, talán még kicsúszhatunk a sátán csapdájából” (530.). „Nur noch ein Gott kann uns retten” - mondotta 1966 szeptemberében a Der Spiegel munkatársának Martin Heidegger.15 Márai — említettük volt — Déryhez képest csupán elvétve és mellékesen hozza szóba a technikai civilizációt, s véleménye sokkalta megengedőbb. Hajlik arra, hogy jótéteménynek, egy soha nem volt életminőséget adó jótéteménynek is tekintse a káprázatos ipari fejlődés produktumait (Napló 1968-1975. 196-199.), s némelykor elgyönyörködteti az új s új javakat teremtő emberi lelemény. „Ez a mitikus lebegés a sugárhajtásos géppel: mint a fémbe és energiába öntött költészet. [...] Minden kényelem, amit ez a csodálatos és veszélyes, de veszélyeivel is zsongító, megbékítő technikai civilizáció nyújt az utasoknak, beleépült az utasterembe...” - lelkendezik, annál inkább dohogva az utazáshoz , járó” „.. .félelmesen ostoba, színes amerikai film” miatt. „Az ember - aki egyik kezével megalkotta ezt a remekművet, a jumbo-gépet és másik kezével egyidejűleg megalkotta ezt a gonosz hülyeséget, a krimifilmet - csakugyan rejtélyes lény” - vonja le a következtetést (Napló 1968-1975. 94.). Máskor - az aranyvasárnapi árukínálat láttán - ekként tűnődik: „Ez a bőség álmélkodás- ra késztető: mennyi találékonyság, ötlet, szorgalom, tehetség kell, amíg egy civilizáció megalkotja a fölösleges játékszereket, melyek ingereket keltenek, szüntelenül, mindig új és új ingert csiholnak az elfásult fogyasztóból. Mert a cél nem a kielégülés, hanem az igény: aki már kielégült, hortyogni kezd és nem fogyaszt többé, csak emészt. És akkor megáll a gép; vége egy civilizációnak” {Napló 1968-1975. 87.). E töprenkedésekben feltárul Márai ambivalenciája: az alkotó, technikai csodák és szükségtelen dolgok garmadáját megteremteni egyaránt képes elme mutatványai lenyűgözik, a csakis a fogyasztásban üdvözülő, csakis a fogyasztásért gerjedő s csakis a fogyasztástól gerjesztett civilizáció eltaszítja. Nem a száguldó technikai fejlődés rémíti, hanem a reá épült civilizáció elfajulása, tartalmatlansága, arány- és távlatvesztése. „A technikai civilizációban már csak a részletekre tudunk figyelni, az egészre soha.” - „...a kígyózó, vonagló, fertőző technikai civilizáció - már mutatja a végét valaminek, aminek még csak az elején vagyunk. A vég múlhatatlanul következik. [...] ez a civilizáció már belülről romos. Kár.” {Napló 1968-1975. 81., 90.). A szkeptikus szocialista Déry világkatasztrófát prófétái, a módjával spengleriánus Márai a 15 Idézi Fehér M. István: Martin Heidegger. Bp., 1984. 165., 168., 189. 166
