Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Lőrinczy Huba: Hordalékok és diáriumok eszmecseréje. Megfelelések Déry Tibor A napok hordaléka című könyve és Márai Sándor naplói között
JZSrinetu/. JCuba ból. Néhány citátum: „Én f...] nem hiszek a túlvilági életben „Minden között, amivel a vallások fenyegetnek, számomra legfélelmetesebb a feltámadás fenyegetése” (Napló 1958-1967. 265., 289.). - A buddhizmus, „ez a hangtalan, retorikamentes vallás egy időben vonzott, mert a ritka becsületes vallás, amely nem ígér semmit; pontosabban, a Semmit ígéri; [•••JA buddhista nem remél örök üdvösséget”; „Istenhit? Soha nem volt őszinte. A vallások kreálta Isten számomra mindig, a gyerekkorban is, inkább mondakör alakja volt, mint Isten” (Napló 1968-1975. 127-128., 252.). Kettejük felfogása kétségkívül rokon hát, de a hasonlóságok nem fedhetik el a különbségeket. Déry a jelek szerint kételytelen ateista, Márai viszont - legalábbis a vizsgált időszakban - inkább még deista. Deista, ki nem Isten létezését, hanem csak a különféle religiók isteneit, illetve magukat a vallásokat, dogmarendszerüket tagadja, s szenvedő deista, ki - elutasítván a sivárnak vélt anyagelvűséget - nyugtalanul, kínzó tépelődések közepett keresné (hasztalan) a bizonyosságo(ka)t, például a „Gondviselés” kérdésében (Napló 1958-1967. 181-182., 229., 245., 246.).14 Különbség ez, nem is jelentéktelen, kimondhatjuk mégis: Déry és Márai hiábavalóság-tudata, űri magánya, végleges rezignációja a hithiányból következik. S következik a ráció mindenható voltába vetett bizalom szertefoszlásából is, ama fölismerésből, hogy megrendültek avagy már érvényüket is veszítették a hajdani evidenciák, s a józan ész, az értelem csak egy viszonylag szűk körben - annak is inkább a felületén - igazíthat el. „Éppoly bizonytalan és széthúzó vagyok, mint a világ, amelyben élek” - így Déry (86.). „Ahogy a 19. században elfakult a vallásos világkép és helyében derengett a Fejlődésbe vetett hit, úgy halványult el a bizonytalansági komplexus korszakában a Fejlődés társadalmi, történelmi alakítóerejébe vetett hit. Ez a bizonytalanság, az ingó talaj nem szűnik rengeni a 20. század második felében sem” - így Márai (Napló 1976-1983. 14.). „Két vakhit: a tudomány s a túlvilág mindenhatóságában” - formuláz ítéletet Déry (452.). - „...a remény, hogy a Tudomány felel mindenre, hitegette a kortársakat” - visszhangzik rá Márai (Napló 1976-1983. 14.). „Nem becsülöm túl az értelem szerepét életünkben. Sajnos, harmadrangú”; „.. .nem bízom meg föltétlenül a logika csavarmenetében [...]”; — „Az értelem nehezen követi nyomon a természet kacskaringóit”; - „A ráció kellemes útitárs az ember köznapi világában, [...] nagyjából rábízhatom magam. De ha tekintetemet leoldom a felszínről?” - ad hangot kételyeinek Déry (84., 260., 514., 531.). „A halált - mint a világegyetemet - nem lehet értelemmel megközelíteni. Nincs értelme. Csak van, mint a föltétien tények, értelem nélkül” - jelenti ki Márai (Napló 1976-1983. 122.). A józan ész felségterületének határaira figyelmeztetnek egytől egyig e megjegyzések, arra, mily esendő a ráció, s hogy épp a végső kérdések megválaszolására, a legbonyolultabb összefüggések kibogozására képtelen, de még a belső rend megteremtésére sem alkalmas (316., 625.). A kozmosz, a létezés s az emberi személyiség rejtélye egyaránt hozzáférhetetlen a fürkész értelem számára - derül ki „hordalékból” és diáriumból, ekként Márai és Déry az agnoszticizmusban is találkozik. Utóbbi néven is nevezi felfogását: „Szégyenszemre bevallom, az agnoszticizmus felé '“Mindezt - Márai „hitetlenségének”, szenvedő deizmusának gondolatkörét - lásd bővebben könyvünkben: „...személyiségnek lenni a legtöbb... ” Márai-tanulmányok. Szombathely, 1993. 83-86., 98-100. 163
