Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)

Veres András: Szempontok az ítélet nincs mai megítéléséhez

<Z)ere.i cAttdrás

zönségeként. Azt gondolom, hogy Déry éppen azért lehetett alkalmas Füst Milán szemében erre a szerepre, mert Füst is elsősorban literátus embernek tekintette őt. Méghozzá olyan valakinek, akinek értékrangsora élén az eredetiség áll ugyan, de művészi gyakorlatában adós marad ezzel. Más szóval: akiben kellő érzékenység lehet az ő - művekben megvalósított - eredetisége iránt.

Sokszor elmondták Déryről, hogy ösztönös ellenszenvet érzett mindenfajta autoritás iránt, ezért is állt oly közel Kassákhoz. Talán igaz ez a társadalomról való gondolkodására, ifjúkori vonzalmára a baloldalhoz, melyet később eljátszott a létező szocializmus durva tekintélyuralma. De más a helyzet művészi tájékozódása esetében, hiszen az egyik irányzattól a másikig tartó nyugtalan vándorlása már kialakult mintát, illetve mintákat követett. Legalább annyi joggal nevezhető e tekintetben tekintélytisztelőnek, mint lázadónak. A szecessziótól indult el, és sorra próbálta ki az avantgárd különféle leleményeit. A szakirodalom bőségesen dokumentálja kalandozásait az expresszionizmus, a szürrealizmus és a Dada vizein.

Itt csupán két apró megfigyelésemet fűzném hozzá. Az egyik, hogy az első és Déry művészetét leginkább meghatározó stiláris fordulatot a szecessziót eltávolító újtárgyias közlésmód jelentette számára. Sőt ez lett stílusának alaprétege, amely a legtöbb szépprózai művében megtalálható, de kiegészül más nyelvi beszédmódokkal és dialektusokkal, vagy éppen alárendelődik azoknak. Kassák talán erre az újtárgyias beszédmódra gondolt, amikor „naturalista látásúdnak nevezte őt.

A másik fontos fejlemény: a tanulóévek szinte kirakatba tett stílusimitációs tájékozódását és gyakorlatát, amely mindenkor egy, a mű középpontjában álló, határozott szituációhoz vagy attitűdhöz kapcsolódik (mint az expresszionista megjelenítés A kéthangú kiáltásban a háború okozta lelki sérülés alaphelyzetéhez vagy a szürrealista technika az Ébredjetek fel! nagy lázadó gesztusához), később felváltotta az átvett- felidézett írói eljárásmód áttételesebb alkalmazása. Először talán A befejezetlen mondatban, amely méreteinél fogva eleve kizárta a közvetlen megfeleltetést, és az itt megidézett prousti emlékezéstechnika is azt igényelte inkább, hogy a rájátszás kevésbé nyilvánvaló módon érvényesüljön.

Ismeretes, hogy Déry érett korszakának regényeiben is felismerhetők hasonló erőteljes hatások: a Felelet stílusában a klasszikus realista narrációs eszközök, a G.A. úr X.-ben lapjain Kafka abszurd víziója és Orwell ellenutópikus példázata (Kiss Endre előző napi előadása szerint még Werfel-párhuzam is szóba jöhet), A kiközösítő modalitásában és kompozíciójában pedig Thomas Mann jellegzetes megoldásai. A hatáselemek erőteljes jelenléte önmagában még nem föltétlenül epigonizmus; azon múlik minden, hogy az átvételek-párhuzamok milyen funkciót kapnak az új kontextusban, el tudják-e fogadtatni magukat a mű jelentésuniverzumában.

Sőt a posztmodern felfogás egyenesen azt állítja, hogy az idézetek-rájátszások elengedhetetlen adottságai az irodalomnak. Csakhogy Déry irodalomfelfogása jellegzetesen modernista volt, mint ahogy hajdani közönsége szemléletét is a modernizmus formálta. Amikor először került kezembe a G.A. úrX-ben, még nem igazán ismertem Kafka írásait, s műélvezetem zavartalan volt. Később azonban, jóllehet pontosan ér141