Botka Ferenc (szerk.): Mérlegen egy életmű. A Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, 2002. december 5-6. - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 12. (Budapest, 2003)
Vasy Géza: G.A. úr X.-ben - és nálunk
<T)aAy (jjza sem észfölöttimmel hanem azt, ami lehetne, ha az emberiség egy elmebajos pillanatában így is kezet emelne önmagára. Hogy milyen lesz a jövőnk? ez az ember sorsdöntő kérdése; én csak azt írtam meg, hogy milyen ne legyen. Az emberiség és a szocializmus iránti bizalmamról tanúskodik, hogy megírtam.” Az elemzők számára az alapkérdés az volt ez ügyben, hogy valóban kihagyta-e Déry a szocializmust. B. Nagy, Faragó és Horváth lényegében elfogadták Déry állítását, Horgas az ellenkezőjét gondolta. Tóth Dezső szerint sem a kapitalizmus, sem a szocializmus nincs jelen a regényben, Bori Imre, Monoszlóy és Pándi szerint viszont mindegyik jelen van. Közvetett megfogalmazással Sz. Kováts és Faragó is hajlik az előszó tézisének elfogadására, de nem helyeslik ezt. Az ideológiai töltésű bírálatok között a mélypont Sz. Kováts Lajosé, amely voltaképpen pamflet. Még Kafkát is számunkravalóbbnak tartja Dérynéi, pedig Kafka ez időben még elutasítandó szerzőnek számított. Továbbá: „Nem veszedelem ez az X. város. Még Ionesco szörnyei is valóságosabbak, Camus nihilje is jobban tapad bizonyos valóságelemekhez. Nem veszedelem, bár annak is tarthatjuk, ha arra gondolunk, hogy ez a fantomokkal való birkózás mennyi erőt vont el, s ez - Déry Tibor esetében mekkora veszteség az élő magyar irodalom számára.” Tóth Dezső a szocializmus kihagyását tartotta a regény legfőbb hibájának. Ebből származik a mélységes pesszimizmus, amely szerint az élet a rossz, a halál a jó. Szabó György is a pesszimizmust emelte ki, s megfogalmazta reményét is: „A pesszimista történetfilozófiáknak szerencsére mindig ellentmond a história (s benne Déry Tibor azóta megtett írói útja is, a Számadásig és tovább); s különösen ellentmond nálunk, ahova G.A. úrnak még nem sikerült eljutnia. Jó lenne remélni, hogy főhősünk kalandos utazása a sokféle közép-európai reminiszcenciával telített X. városában furcsa, és ma már rémálomnak tetsző eltévedés volt az X.-i ködben, amelyet olyan művek követnek majd, amelyben mostani világunk árnyait-fényeit is ki lehet venni.” Legalaposabban Pándi Pál foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. O úgy látta, hogy „Nincsenek distinkciók sem a kapitalizmuson, sem a szocializmuson kívül és belül: a kiábrándulásnak, a reménytelenségnek, a távlattalanságnak éppen ez a határtalansága, körvonalazatlansága az írói tartalom lényege.” Pándi nyíltan beszél Déry börtönéveiről, s kijelenti: „Nem a törvénytelenség börtönözte be az írót, hanem a törvénytelenségeket leküzdő, megújuló szocialista rend; nem konstrukciós per volt a Déryé, hanem iránytévesztésének tragikus, de az adott körülmények között elkerülhetetlen következménye. [...] Ha Déry szubjektív szándékai - legszélsőségesebb 56-os megnyilatkozásai közepette, sőt letartóztatása után is - igenelték a szocializmust, akkor reprodukálhatatlanul, tragikusan groteszk módon, a világtörténelem adott szituációjában az a hatalom képviselte az író szubjektív szándékait, amely magát az írót, objektív tettei miatt, letartóztatta.” Érdemes azt is megvizsgálni, hogy csaknem négy évtized távlatából újraolvasva a kritikákat, mi tekinthető ma is lényeges állításnak, észrevételnek. Egyértelmű, hogy 118
