Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

„Hol lehet jobb helyük egy nép költőinek?" - Keresztury Dezső: Irodalmunk emlékeinek védelme

áll ma is a Gellérthegyen, de Kosztolányi háza a Vár oldalában semmivé lett. Az utókor sem okosan felejt. Bessenyei síremlékét marhák döntötték ki, Virág Benedekét a Csend utcai temetőt felszámoló ásók. Ha nem ügyelünk, a Kerepesi temető számos, amúgy is elhanyagolt síremléke ugyanerre a sorsra juthat. Dalmady Győző emlékét egy költészetéhez méltóan lapos emléktábla őrzi egykori hivatalának, a Vármegyeházának falán, de hány emléktábla hiányzik azokról a helyekről, ahol Ady, József Attila élt és alkotott, ahol a Nyugatot, a Szép Szót szerkesztették? A Pilvax nevét legalább egy köz s egy kávéház őrzi, de mi maradt meg a Japánból, ahol annyi nagy magyar alkotás fogant vagy született meg? Petőfi szobraiból - bár nagyobbrészt inkább az utódok, mint az ő szellemének kifejezői - egész sereg látható az országban, de nincs méltó emléke Bessenyeinek, Batsányinak, Kölcseynek, Berzsenyinek, Katonának, Vajda Jánosnak, Adynak, Móricznak - hogy csak ennyit említsek.

A háború legsúlyosabb pusztításait ezen a területen is sikerült már nagyjában rendbe hozni; a megrongált szobrok, kertek, ligetek nagy részét rendbe tették; néhány síremléket, emléktáblát is restauráltak; erős központi támogatással megmentettek és újraépítettek több irodalomtörténeti vonatkozású épületet. Budapesten s vidéki városainkban terek, utcák egész sora hirdeti irodalmunk nagyjainak emlékét; számos házat, utcát, teret láttak el emléktáblával; a családi s a közületi kegyelet több nagy írónknak állíttatott síremléket, szobrot. Ha van is ezek között vitatható értékű, általában megfelelnek a célnak s főként bizonyítékai annak, hogy mind népünk, mind vezetői megbecsülik haladó hagyományaink irodalmi értékeit is. József Attila művészileg sem kifogástalan szárszói szobra ugyan elég szégyenletes állapotba került, de állnak már méltó emlékei is; a Városliget Művész-sétányán, ha nem is mindig a legsikerültebbek, de szaporodnak régi íróink mellszobrai; Móricz, Babits síremléke áll már s növekszik a sora azoknak a kisebb-nagyobb emlékmúzeumoknak, kiállításoknak, szobáknak, amelyek egy-egy nagy költőnknek vagy egy-egy vidék íróinak életét és műveit idézik a látogatók emlékezetébe; van már ilyen háza Petőfinek, Vörösmartynak, Jókainak, Kisfaludy Sándornak, emlékszobája Aranynak, Batsányinak, Berzsenyinek, Csokonainak, Mikszáthnak, József Attilának, hogy csak a legemlékezetesebbeket soroljuk fel. Iskoláink, múzeumaink, kultúrházaink, műhelyeink, gazdaságaink közül nem egy viseli nagy íróink, költőink nevét, s megtették az első lépéseket annak érdekében is, hogy ezeken a helyeken emlékszoba, tábla vagy legalább egy-két könyv és kép a megbecsült nevet a valóság néhány elemével is kiegészítse.

De azért ezen a területen is elég a tennivaló még. Nagyon sok minden nincs számba véve s a számba vettből is igen kevés van egyelőre rendszerezve, áttekinthetően nyilvántartva, megvizsgálva; szakszerűen feldolgozva pedig jóformán semmi sincs. Folytatni kell a műemlékké nyilvánítás, a megóvás és gondozás munkáját, az emlékszobák, emlékmúzeumok létesítését. Ady esetében már megelőzött bennünket Nagyvárad - épp most jött hír egy ottani Ady-múzeum felállításáról. Babits esztergomi háza méltatlan körülmények közt düledezik. Juhász Gyula, Kosztolányi, Móra Ferenc mindenképpen megérdemli, hogy emlékszobával is megemlékezzünk róluk. S nemcsak ők, hanem annyian mások. Hány nagy írónknak vannak összegyűjtve s feldolgozva arcképei? Mennyi hiányzik azok közül is, amelyekről tudomásunk van, de az eredeti elkallódott. Meg kellene festetni egész sor még élő nagyunk arcképét, amíg itt vannak közöttünk s ha másként nem, megfelelő arcképrekonstrukció segítségével el kellene készíttetnünk a hiányzókat. Nincs - hogy csak néhány példát említsek - megfelelő művészi arcképe Bessenyeinek, Katoná30