Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

Megújulni és megtartani - Álmok, tervek, stratégiák. Beszélgetés Praznovszky Mihállyal

ÁLMOK, TERVEK, STRATÉGIÁK Beszélgetés Praznovszky Mihállyal B. Kötetzáró beszélgetésünket kezdjük első főigazgatói benyomásaiddal, gond­jaiddal. P. 1993. július 1-jével lettem a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Kétféle mo­tiváció is indokolta, hogy idekészüljek. Egy korábbi beszélgetés során Botka Ferenccel és Kőszeghy Péterrel felvetődött, hogy elvállalnám-e a főigazgató­helyettesi beosztást. A sors hozta, hogy végül is a pályázat második körében lehetőség nyílt a főigazgatói cím megpályázására. A másik motiváció hét évvel korábbi, én már akkor irodalmi muzeológus vol­tam. 1982-ben lettem a Nógrád megyei múzeumok igazgatója, be kellett költöz­nöm Salgótarjánba, a megyeszékhelyre. A korábbiakban elsősorban köznemesi kutatással, azon belül Madáchcsal és Mikszáthtal foglalkoztam. Tagja, majd tit­kára voltam a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak. Érdeklődésem teljes egé­szében az irodalmi muzeologia felé fordult. 1984-ben az első könyvem Madách és Nógrád a reformkorban címmel jelent meg, van benne egy kis irodalomtörténet, köztörténet, egy kis gazdaság- és politikatörténet. 1987-ben Veszprémben lettem megyei múzeumigazgató. Időközben bekapcso­lódtam az irodalmi kultusz kutatásába, amelyet az Irodalomtudományi Intézet kezdeményezett. B. Ezek szerint te vagy a múzeum első főigazgatója, aki pályája legelső lépésétől kezdve ebben a körben, az irodalmi muzeologia körében mozogtál, és tudato­san készültél erre a szerepre. P. Igen. Elődeim között volt irodalomtörténész, könyvtáros, író, politikai szám­űzött. Az irodalmi muzeologia - tiltakozom, ha irodalomtörténésznek nevez­nek - az külön szakma, ezt tanulni kell, ennek elsajátításához hosszú évek vagy évtizedek kellenek. A Petőfi Irodalmi Múzeum éléről sokkal nagyobb a rálátásom az irodalmi mu­zeologia egészére, mint vidéki múzeumigazgató koromban, hiszen itt most már egy hármasságot kellett megérnem: egyrészt maga a Petőfi Irodalmi Múzeum a korszakos nagyságú és tartalmú gyűjteményeivel és a fővárosi irodalmi életre tett kisugárzásával; a második a hazai irodalmi muzeologia és az azzal való fog­lalkozás, gondoskodás; a harmadik a Kárpát-medencei magyar irodalom. Ebben a hármasságban teljesedett ki a főigazgatói tevékenységem a tanulóévek elsajá­títása után. Kollégáim együttműködésével aránylag könnyen ment az átállás, és szakmailag egyenletes, nyugodt tevékenységre nyílt volna lehetőség, ha nem következik be az az „elvetemült" ötlet, hogy meg kellene próbálni az intézmény, a Károlyi-pa­lota felújítását. Tegyem hozzá: a kérdés a szorítások között távolról sem csupán az én egyetlen kezdeményezésemre vetődött fel. Ugyanis egyetlen elődömnek sem volt olyan nehéz helyzete mint nekem, hiszen 1993-at követően az intéz­mény megszüntetésének a veszélyével kellett számolni. B. És ezt vajon a szakma, a múzeumi kollégák vetették fel, mert nem fogadták el azt a múzeumi teljesítményt, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum hozott? 204

Next

/
Oldalképek
Tartalom