Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)

Megújulni és megtartani - Újjáteremteni a régiben az újat. Beszélgetés a rekonstrukció tervezőivel

B. Hogyan sikerült a palota értékes műemléki részeinek a rekonstrukciója mellett kialakítani azokat az újfajta helyiségeket, amelyek egyrészt a raktározást, más­részt pedig egyéb közönségkapcsolatok kialakítását célozzák? K. Tulajdonképpen ezek funkcionálisan szorosan összekapcsolódó helyiségsorok. Amikor - azt hiszem 96-ban - elkészítettük az első tanulmánytervet, már akkor megkíséreltük, hogy a hagyományos múzeumi (kutató- és bemutató-) helyiségek mellett kialakítsuk azokat, amelyek az általam „kultúrházi" funkciónak nevezett tevékenységnek adnak helyet. Tudom, a „kultúrház" - lejáratott kifejezés. B. De kifejezi a lényeget. K. így van. A lényeg pedig az, hogy itt a környéken, a Belvárosban nagyon sok egyetemista van, nagyon sok külföldi fordul meg. így az épület a hagyomá­nyos múzeumlátogató közönségen kívül sok embert tud vagy tudna még von­zani. Ezért tervünket igyekeztünk úgy megfogalmazni, hogy a hagyományos kutatási, múzeumi helyiségek - ebbe beleértem a rekonstruált kiállítási helyi­ségeket is - váljanak egyrészt közösségi helyiségekké, másrészt a múzeumi funkciót segítő egyéb helyiségekhez is úgy kapcsolódjanak, hogy azokkal ki­egészítsék egymást. így került be az elképzeléseink közé a könyvesbolt, az ét­terem, illetve a kávéház, amelyeket úgy próbáltunk elhelyezni, hogy általuk a palota napközben egy többé-kevésbé nyitott épületté váljék; legalábbis azok a részei, amelyekben nem a kutatás és a kiállítások bemutatása folyik. Úgy gon­doltuk, hogy a belső udvar, amelyik az egyik szigete ennek az eléggé zajos és rossz levegőjű Belvárosnak, nyitott és átjárható hellyé válhatna. Ide, illetve a kapuáthajtóra nyitottuk rá a könyvesboltot meg a kávéházat is. Ugyanakkor ugyanez az udvar lehetőséget adott a ház egyik legnagyobb funkcionális prob­lémájának a megoldására, nevezetesen arra, hogy alatta elhelyezzük a könyvraktárát, amelyik tisztán funkcionális helyiség, amelyben több százezer könyvpéldányt lehet tárolni a legjobb klimatikus körülmények között és a leg­biztonságosabb módon. Másrészt sikerült az egész épület közlekedési rendsze­rét úgy kialakítani, hogy ezek a belső forgalmak, mint például a könyvek ide- oda szállítgatása, a kutatók, a látogatók mozgása, a közösségi termekben zajló rendezvényekhez kapcsolódó közönségforgalom - úgy mozogjanak egymás mellett, hogy egyik se bénítsa a másikat. B. Tehát nagyon durván vázolva: a földszinten lesznek azok a közösségi helyisé­gek, amelyek az utcával, a látogatókkal tartják a kapcsolatot, azokkal a látoga­tókkal, akik csak időlegesen térnének ide be; az első emeleten helyezkednének el azok a részlegek, amelyek elsősorban a rekonstrukcióhoz kapcsolódnak, és a palota régi fényét idézik, és a kiállítások egy része; a múzeum raktárhelyiségei pedig a föld alá kerülnének. K. így van. A könyvraktár a föld alatt működik. S a földszint egy része - a bejá­rattól nézve a jobb oldali oldalszárny - még funkcionális terüíet, ott vannak a többi raktárak, a festmény-, a bútorraktár, s a többi. S ugyanide, egy új függőle­ges közlekedő magra (eddig nem volt soha, most csináltuk) a tetőtérbe helyez­tük el azokat a kutatószobákat, ahol a muzeológusok dolgozni tudnak. Ezáltal ebben a szárnyban egymás fölött helyezkedik el a földszinten a raktározás, középen a raktárakban tárolt anyagokból készült kiállítás-sor, és a tetőtérben pedig a muzeológusok, akik mindezeket kutatják, illetve akik a kiállításokat lét­rehozzák. B. A koncepciónak a durva körvonalai előttünk állnak, s azok alapján már a láto­gató is eligazodhat. Beszélgetésünk záró részében azt javasolnám, hogy térjünk vissza a rekonstruált részekre, és Wagner Péter emeljen ki néhány olyan érde­201

Next

/
Oldalképek
Tartalom