Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Templomot emelni..." - Benkő Andrea - Kalla Zsuzsa: A Petőfi Társaság és a Petőfi Ház
hiteles kézirat és első kiadás került elő. Ferencziék nagy gonddal, csak kortársaktól, bizonyítható adatokkal gyűjtöttek, erre utal az itt-ott olvasható bejegyzés a leltárkönyvben: nem hiteles eredetű. A Petőfi Ház életének nevezetes napja a megnyitó 1909. november 7-én, ahol számos előkelőség és természetesen a gyűjtést vezető arisztokrata hölgykoszorú is felvonul. A sajtó hozsannázik, de azért a dal ismét nem egyszólamú... Cholnoky Viktor így ír: „De van immár kő, van szorgalmas szeretet, van a magunk szegénységéből kitelt gazdagság arra, hogy templomot emelhettünk annak, aki úgy múlt el, hogy még sírkövet sem engedett magának állítani." Kiss József versben ünnepli a Petőfi Házat, mely „nem sárkunyhó, de büszke palota" s ahová „kérges kezekkel proletár jöhet". Az utóirata keserű, józan. „Van házad, Petőfi, van telekszámod / Révbe jutottál, fizeted a vámot, / a jó sors utólag sok mindent adott - / De eszméid ma is hajléktalanok." A Házat 1912-ben tovább bővítik, ekkor a Hegedűs család lététéként a Petőfi Házba került és a Nagy Bellától megvásárolt ereklyékből Jókai-emlékszoba nyílik. A Ház könyvtárában nemcsak az első Petőfi-kiadások, műfordítások vannak meg, hanem évről évre gyarapodik az állomány a Petőfi Társaság tagjainak műveivel. Mikszáth kedvesen ironikus sorokkal ajánlja Jókai Mór és kora című munkáját a könyvtárnak: „Mikszáth Kálmán hódolattal küldi ezt a szerény könyvét a nagy költő háztartásába, akinek bár már nem él: háza van Pesten, s akinek bár már meghalt, sírja nincs sehol." A Petőfi Házat a Társaság kezeli, tagjai közül kerül ki mindig a múzeumőr - Kéry Gyula, majd Komáromi János aki a Házban berendezett szolgálati lakásban lakik. Valamiképpen a Petőfi Házhoz is kapcsolódnak a Társaság kiadványai, a még a Ház megnyitása előtt indult Petőfi Társaság Lapja, majd utódja, a Koszorú. Legfőképpen azonban a Petőfi-könyvtár című sorozat, amelynek tizenöt kötetében harminc füzet foglalkozik a költő életével és utóéletével. Megnyitását követően a Petőfi Ház a fővárosi nevezetességek egyike lett. Ám idővel elfogytak az emlékezők, az adományok ritkultak, a látogatók száma is megcsappant. 1919 után 1922-ben nyílik meg újra. 1925-től a Petőfi Társaság már nem tudja fenntartani, állami intézményként működik tovább. A második világháború során bombatalálat érte a Bajza utcai Petőfi Házat, s kiállításainak nagy része is megsérül. 1948 centenáriumára helyreállítják az épületet s felújítják a kiállítást - „a fölösleges neogót díszletek" elhagyásával és a költő forradalmi munkásságának a kiemelésével. A dísztermet, ahol a jeles vendégeket fogadják majd, lecsupaszítják, fehérre festik: az egykori beszámoló szerint mindennek „egyszerűnek, tartózkodónak" kell lennie. Az új kultusz stílusa: a terem fő falán egyetlen hatalmas fotónagyítás látható a Petőfi-dagerrotípiáról, mellette a falon a forradalmi versek kéziratainak nagyításait függesztik ki. A következő évben már az egész Petőfi Ház átalakul. Petőfi halálának centenáriumára az épületet nagy, sima, színes felületek, díszletszerű berendezés, dekoratív drapériák, emberfeletti nagyságú Petőfi-portrék uralják. A falakon óriás betűkkel szerepelnek a forradalmi idézetek. A Petőfi-kiállítás kiemelt témája évtizedekig március 15-e. A látogató óráról órára követheti e nap eseményeit. A még épülő installációról írja a Magyar Nemzet tudósítója: „De általában így befejezetlenül is valami csodás és kegyeletteljes szellemidézés ez a készülő kiállítás." Különösen a változatlanul hagyott kiskőrösi szobában hatódik meg az újságíró, a rendezők jó érzékkel kegyelmeztek meg az előző berendezés hatásos elemeinek. 15
