Botka Ferenc (szerk.): A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei. Dokumentumok, írások, vallomások - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 11. (Budapest, 2000)
„Ha nem volna, fel kellene találni" - Antal Gábor: Valóság és varázslat. Megjegyzések egy tanulmánygyűjteményhez
gében Esti Kornél jó társa a Hajósnak, de összekapcsolja őket az is, hogy mindkét figurában a társadalmi és emberi valóság addig tabunak tekintett vonatkozásai jelződnek. Kosztolányinál a nyelvi játék időnként már-már öncélúvá is válik - erre nem utal Szegedy-Maszák -, de az is igaz, hogy az író általában többre gondol, mint amit kimond; akárcsak Krúdy is a maga kevésbé játékos, de ugyancsak oly sokat sejtető módján. A Szindbád-novellák éppen úgy, mint az Esti Kornél-novellák az írói tudat közvetlen tükröződései. Ebben a tudatban azonban titkos alkonyú szigetek romantikája és vad esztelenségek mellett megszólal az indulás csengettyűje és a világ sok más hangja is. Ferenczi László tanulmányát (Egy polgár vallomásai) azért említhetjük még, mert az sok év után először beszél Márai Sándorról. Igaza van ugyanis a kutatónak, hogy „függetlenül mai - immár három évtizedes - politikai magatartásától, mind egyéni teljesítménye, mind hatása miatt Márai a XX. századi magyar irodalom jelentős alkotója". Ferenczi itt csak az 1948-ig keletkezett Márai-művel foglalkozik, s azon belül is elsősorban az 1934-ben megjelent Egy polgár vallomásaival. E több szólamú, hatalmas nekrológban egy harmincnégy éves férfi siratja nemcsak - forradalmi emigrációban töltött - ifjúságát, de annak színtereit és ismerőseit is. (Hiszen a hitleri „Machtergreifung"-gal egy egész kultúra süllyedt el, mint azóta kiderült; végérvényesen: a „weimari" világ.) A szerző joggal mutat rá, hogy nem any- nyira a Krúdy iránti szeretetét közvetlenül reveláló, ismert könyve, a Szindbád hazamegy és nem is az ún. „24 órás regények" azok, amelyek Márait Krúdy „varázsműhelyé"- hez kapcsolják. Valóban „varázsló"-vá - mert szintén hagyományokat rekonstruáló- vá - azokban a műveiben lesz Márai, amelyekben nem teszi zárójelbe sem a történelmet, sem saját biográfiáját; a Zendülőkben, az Idegen emberekben és mindenekelőtt az Egy polgár vallomásaiban - amelyeket Illyés Gyula is oly sokra becsül. Talán nem érdektelen megemlíteni azt is, hogy - amint már több kutató rámutatott - vannak Krúdy-művek, amelyekben a kafkai motívumok, ha a magyar világ rekvizítumai- ba ágyazottan is, de igen feltűnően vannak jelen - anélkül, hogy Krúdy ismerte volna Franz Kafkát. Márai viszont már egész fiatalon felfedezte Kafkát, a magyar írók közül elsőként szólt az Átváltozás és A per prózaköltőjéről. A kafkai motívumok - nyíltan - soha nem játszottak szerepet Márainál, de alkotói tudata alatt - vagy mögött - átváltozásaiban és ifjúságával vívott örök perében mintha szerepet játszana Prága németül író fia is... Gondolj a zengő tengerekre!... Mindig is erre kell gondolnunk - a valóság végtelenségére és gyakran viharzó formában jelentkező varázserejére - amikor igazi íróktól, vagy akár csak róluk olvasunk. Magyar Nemzet 1979. december 2A. Első kiadás, 1940 136
